Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Eltűntek a mobil reklám trójai programok, bányászok vették át a helyüket

Az egykor az egyik legveszélyesebbnek tartott kártevő, a mobil reklám trójai tavaly hanyatlásnak indult – derül ki a Kaspersky Lab legfrissebb „Mobil Kártevők Fejlődése” című jelentéséből. Továbbra is agresszívan fertőzik a felhasználókat, de a technológia, amit használnak, jelentős változásokon esett át az elmúlt egy év alatt. A trójai családok elkezdtek olyan fizetős sémákat használni, mint például a fizetett SMS- és WAP-számlázó szolgáltatás a nyereség megőrzése és növelése érdekében.

A szuperfelhasználó jogokkal rendelkező és azt kihasználó rosszindulatú programok az egyik legnagyobb és legerőteljesebb kiberfenyegetésnek számítottak az elmúlt években. A root jogokkal a trójaiaknak lehetőségük volt észrevétlenül telepíteni számtalan különböző alkalmazást, valamint a fertőzött készüléket addig bombázták hirdetésekkel, mígnem azok használhatatlanná váltak. Az ilyen trójai programokat, amelyek végtelen számú lehetőségekkel bírnak, sokkal nehezebb észlelni és törölni. Ugyanakkor ezek a programok tavaly komoly kihívás elé kerültek.

A Kaspersky Lab megfigyelései alapján megállapítható, hogy tavaly csökkent a száma azoknak a trójai programoknak, amelyek a szuperfelhasználói jogokat kihasználva mobil hirdetésekkel támadnak az előző évhez képest. Ennek egyik oka, hogy csökkent az olyan Androidos telefonok száma, amelyek régi operációs rendszert használnak és az új verziókban a biztonsági réseket már javították. A Kaspersky Lab statisztikái alapján tavaly a felhasználók 57%-a használt Android 5.0-ás vagy régebbi operációs rendszert, míg 2016-ban ez az arány 85% volt, miközben az Android 6.0-ás operációs rendszert futtató készülékek aránya több mint duplájára nőtt: 21%-ról 50 %-ra (2016-ban és 2017-ben). Ez a fajta trójai még mindig népszerű kártevő, tavaly is bekerült a TOP 20 közé.

- Hirdetés -

Tavaly a Kaspersky Lab módosításokat figyelt meg a hirdető trójai programoknál, ugyanis már nem használtak root színtű hozzáférést, hanem új módszereket alkalmaztak, mint például a már említett emelt díjas SMS-szolgáltatásokat. Két Ztorg családhoz tartozó trójai programot, amely ilyen funkciókkal rendelkezik, több tízezer alkalommal töltöttek le a Play Store-ból.

Ugyanakkor a kibertanácsadó cég kutatói olyan trójai programok visszatérését észlelte, amelyek „clicker” módszert használnak az áldozatok károsítására WAP-számlázáson keresztül. Ez egyfajta közvetlen mobilfizetési módszer, amely nem igényel további regisztrációt. Ezek a trójaiak fizetős szolgáltatásokkal rendelkező weboldalakon klikkelnek, és az előfizetés aktiválásakor az áldozatok számlájáról a pénzt közvetlenül a hekkerek számlájára utalják. Ezt a tendenciát egy ideje nem lehetett látni, de tavaly újra terjedni kezdett. Az azonosított WAP-klikkelők egy része kriptovaluta-bányász modult is tartalmaz.

Mobil zsarolóvírusok
A tavalyi globális zsarolóvírus járványok megrázták a világot, például a WannaCry és az ExPetr bénító támadásai több nagyvállalat rendszerét blokkolták sikeresen. A Kaspersky Lab több mint félmillió (544.107 db) trójai zsarolóvírus telepítő csomagot fedezett fel, ami duplája a 2016-os adatoknak, és tizenhétszeres növekedés a 2015-ös számokhoz képest. A növekedés az év első felében a Congur trójai család aktivitásának köszönhető (az installáló csomagok 87%-a), egy olyan blokkolónak, amely átállította a készülék PIN-kódját, és a feloldásért cserébe természetesen pénzt követeltek a bűnözők.

Habár a mobil zsarolóvírusok képességei és módszerei gyakorlatilag változatlanok voltak tavaly, de néhány új funkcióval is bővültek például a banki trójai családok, köztük a Svpeng vagy a Faketoken, amelyek képesek a fájlok titkosítására is.

A Kaspersky Lab mobilbiztonsági termékei az alábbiakat jelentették tavaly:

  • 42,7 millió mobil malware (kártékony program) támadás-kísérletet azonosítottak (2016-ban 40 milliót)
  • Közel 5 millió Andoridos készülék védelmét biztosították (1,2-szer többet, mint 2016-ban)
  • TOP 3 megtámadott ország: Irán (57,25%), Banglades (42,76%) és Indonézia (41,14%)
  • 184 felhasználót támadtak meg mobil zsarolóvírussal (1,4-szer kevesebbet, mint 2016-ban)
  • Közel 100.000 mobil banki trójai programot azonosítottak (1,3-szor kevesebb, mint 2016-ban). Bővebb információt ezen a linken

„A mobil kibercsapdák fejlődése reflektál a nemzetközi mobil piacra. Manapság a root jogokkal rendelkező mobil banki trójai programok visszaszorultak, de ha az Android új verziói sérülékenyek, akkor a bűnözők is új lehetőségeket fognak keresni és nem kétséges, hogy visszatérnek. Ugyanez igaz a kriptovalutákra – világszerte növekvő aktivitást látunk a bányászoknál, ezért nem lesz meglepő az olyan mobilkártevők megjelenése, amelyek bányász modullal is rendelkeznek annak ellenére, hogy a mobil készülékek teljesítménye nem olyan magas, mint az asztali számítógépeké.” – magyarázta Roman Unuchek, a Kaspersky Lab biztonsági szakértője.

A fertőzés kockázatának csökkentése és a védelem megőrzése érdekében az alábbiakat javasoljuk a felhasználóknak:

  • Figyeljen a telepített alkalmazásaira és ne töltsön le ismeretlen forrásból származó applikációt
  • Mindig frissítse készülékén az operációs rendszert és az alkalmazásokat
  • Rendszeresen végezzen rendszer ellenőrzést készülékein, hogy azonosíthassa a lehetséges fertőzéseket
  • Használjon megbízható és hatékony biztonsági megoldást, mint például a Kaspersky Internet Security for Android programot

Bővebb információt a mobil kártevőkről ezen a linken olvashat.

Kaspersky Lab

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology