Barion Pixel

- Hirdetés -

Teljes színspektrumot tud az új μLED

Szaúd-arábiai kutatók fejlesztették ki az akár teljes színtartományt reprodukálni képes mikroLED (μLED) diódákat – adta hírül a The Engineer. Az Abdullah Király Tudományegyetem a következő generációs μLED-kijelzők első építőkockájának nevezte a találmányt, ami a jövőben szerves része lehet VR-szemüvegek, okostévék és -telefonok kijelzőinek, hiszen elképesztően fényesek, nagyon rövid válaszidővel rendelkeznek és kevés energiával is beérik.

A hagyományos termékekhez hasonlóan a μLED kijelzőkkel készülő eszközöknek is vörös, kék és zöld háttérvilágításra lesz szükségük. Ezt nitrid-bázisú félvezetőkkel lehet elérni, ugyanis a megfelelő vegyítésükkel mindhárom szín megjeleníthető. Itt az első bökkenő: a nitrides eszközök apró méretekben sokat veszítenek a fényerősségből. A teljesítményromlást a kisebb diódák gyártása során sérülő oldalfalak károsodása és az ilyen módon elszökő áram okozza, viszont a tudósok ennek ellenére is képesek voltak 17×17 mikrométeresre zsugorítani a korábban legfeljebb 400×400-as LED-méretet. A csapat atomi felépítést mintázó technikával, 10×10-es vörös μLED-tömb készítésével oldotta meg a problémát, és kémiai úton sikerült kiküszöbölniük a LED-falak károsodását is.

„Atomi szintű megfigyelésekkel igazoltuk, hogy a kezelés után erősek maradtak az oldalfalak”, magyarázta a kísérletekben résztvevő PhD hallgató, Martin Velazquez-Rizo. Kifejtette: a csak speciális eszközökkel végezhető vizsgálatok során négyzetmilliméterenként 1,76 milliwatt teljesítményt mértek, ami egyedülállóan magas érték, hiszen ekkora méretekben még senki sem tudta átlépni az egy milliwattos energiakibocsátást. A vörössel kevert zöld és kék indium-gallium-nitrid μLED-ekről kiderült, hogy nagyon széles színspektrum megjelenítésére alkalmas eszközök gyártásához is használhatók.

- Hirdetés -

A következő lépés a hatékonyság növelése lesz, hogy a végképp lehetetlennek tűnő tíz mikrométeres dimenzió alá csökkentsék a μLED-ek méretét.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology