Versenyképesség-növelés recesszió idején?
„Láttam már 3D nyomtatót dolgozni, lassúak és nem tudják a megszokott alapanyagokat használni. Majd foglalkozunk vele, ha fejlődik még kicsit a technológia.”
A korábbi kijelentések – ahogy a fentebbi ábra is mutatja – már idejét múltak. A versenyképes technológia már rendelkezésünkre áll. Hasonló tanulmányokból már többet is láthattunk, a technológia implementálása viszont mégsem felelt meg minden esetben a vele szemben támasztott elvárásoknak. Mégis mi ennek az oka?
Kiemelten fontos a gyártáshelyes tervezés ismeret
Képzeljük el, hogy egy vékony L-alakú alkatrészt marással probálnánk előállítani lemezmunka helyett, vagy egy 2 méter széles alkatrészt fröccsönteni. Ezeknél költséghatékonyabb technológiai párosításokat is lehet találni. Az adott geometria kialakításához érdemes mindig a hozzá legmegfelelőbb technológiát társítani. 3D nyomtatásra leginkább a bordás/rácsos szerkezeti geometriák a legalkalmasabbak. A következő grafikon iránymutatást ad, hogy a geometirai tulajdonságok alapján mikor éri meg forgácsolni vagy éppen additívan gyártani.
A geometrián kívül még egyéb főbb tényezők is közrejátszanak a megfelelő technológia megválasztásában. Az implementálásnál sok segítséget ad, ha tudjuk, hogy milyen alkalmazásoknál érdemes, elvetni a 3D nyomtatás technológiáját.
Gyorsan megtérülő alkalmazási területek
A termékfejlesztés egyes szakaszaiban mintadarabok nyomtatásával funkció- és szerelési teszteket valósíthatunk meg. Ezek a darabok a mechanikai teszteléseken kívül prezentációs eszközként és kereskedelmi piacfelmérésre is alkalmasak. A technológia lehetőséget ad minta- és kisszériás szerszámok kialakítására (hajlító, fröccs- és vákuumformázó), amelyek meggyorsíthatják a termékfejlesztés folyamatát, csökkentve annak költségét.
A technológia ideális gyártóeszköz alkatrészek készítéséhez, úgymint helyezők, robotmegfogók, célgép szerkezeti elemek, burkolatok és fogaskerekek. Költség- és időmegtakarítást eredményezhet a digitális pótalkatrész tárolási stratégia bevezetése, csökkentve az ellátási lánc átfutási idejét, megkönnyítve ezzel a karbantartók napi munkáját.
Az elmúlt időszak technológia fejlődése lehetővé tette a versenyképes előgyártmányok, öntési mesterminták, széria- és végtermék gyártását. Ehhez azonban a technológia integrálása és validálása szükséges az adott értékáramba. A technológia alkalmas burkolatok, hűtőbordák, protézisek, járókerekek, különleges elvezető csatornák, szerkezeti alkatrészek, ellenálló csapok és szelepek gyártására.
Versenyképesség és hatékonyság növelése
Kihívásokkal teli időszakban a költségcsökkentési és automatizálási projekteket részesítjük előnyben. Miért foglalkozzunk mégis korábban ismeretlen technológiák bevezetésével?
Szakemberhiány, akadozó ellátási láncok és otthonról történő munkavégzés. Ezek korlátozzák leginkább a cégek növekedését, amelyet a 3D nyomtatás technológiája hidalhat át. Az alumínium öntvények beszerzése egyre nehézkesebbé válik. Ezek az alkatrészek sok esetben kiválthatók szénszálas polikarbonát anyagból nyomtatott alkatrészekkel, ezzel is elősegítve az ellátási lánc diverzifikációját. A Raise3D által fejlesztett platform távfelügyelet és irányítás mellett támogatja az otthoni munkavégzést. A rendszer feladatok kezelését is lehetővé teszi, így akár projektek, csapatok összehangolására is alkalmas.
Csapatunk validált alapanyagokkal, – és előre definiált gépi beállításokkal – gyártáshelyes oktatással és karbantartási szerződéssel igyekszik enyhíteni a szakemberhiányból adódó nehézségeken.
Iránymutatás a bevezetéshez
Az értékáram fejlesztés egy komplex és komoly feladat. Növelné a hatékonyságot egy duplafejes zárt nyomtató vásárlása, viszont ennyi nem elegendő a versenyképesség növeléséhez.
A technológia bevezetése több lépcsős folyamat, amely a sztenderdek és technológiák megismerésével kezdődik. A gyártáshelyes tervezési szemlélet elsajátítását követően elindulhatnak az első PILOT projektek, majd az implementálandó 3D nyomtatási technológia kiválasztása. A bevezetésnél ki kell alakítani a validálási és minőségellenőrző folyamatokat – mint például az automata szintezést – és log file alapú minőségellenőrzést.
Csapatunk támogatást és megoldást biztosít a 3D nyomtatási technológiák bevezetésén keresztül a termékfejlesztési és automatizálási területeken felmerülő feladatok kivitelezésében.
Nagy Krisztián
Ügyvezető
krisztian.nagy@3dmost.hu