Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Brooks: az AI még sokáig nem szárnyalja túl az embert

Fotó: Cambridge-i Egyetem

Régi félelmeket oszlat el, közben néhány újat is bedob az IEEE Spectrumon megjelent cikkében Rodney Brooks, az iRobot vállalat alapítója. A háztartási robotok mellett katonai és régészeti célú gépeket is gyártó társaság egykori elnöke „Kényelmetlen igazság az AI-ról” című írásában történelmi példákból vezeti le, hogy miért nem (úgy) kell tartani a mesterséges intelligenciától, (ahogy eddig gondoltuk). 

Brooks szerint az AI harmadik nagy forradalmát éljük. Az első az 1960-as évekre esett: a tudósok azt jósolták, hogy az emberi értelem szintje tíz éven belül elérhető, de az elméletüket olyan kezdetleges rendszer képességeire alapozták, ami egy mai szemmel nézve nevetségesen lassú számítógépen duruzsolva, szimbólumokból vont le következtetéseket. A második nagy korszak a ’80-as években érkezett el: megjelentek a neurális hálózatok felé mutató algoritmusok, és a szakértők ismét tíz évet adtak az emberi intelligenciának. Az AI harmadik, ma is tartó forradalma a kétezres évek elején kezdődött, például a problémák egész sorára válaszoló 3SAT-tal, majd a 2010 utáni, masszív mennyiségű adatból tanuló neurális hálózatokkal és a rendkívül jövedelmező alkalmazásokkal.

Akármit is gondolsz a mesterséges intelligenciáról, a napjainkra jellemző alapigazság az, hogy ha egy AI sikeres, annak csak két oka lehet:

- Hirdetés -

– a mögötte álló ember,

– vagy az, hogy a használata nem túl rizikós, így megkockáztatták, és bejött.

Brooks felidézte: amikor az iRobottal piacra dobták a Roomba takarítórobotot, a technológiában rejlő lehetőségekhez képest olcsón adták. Ez eleve behatárolta, hogy milyen AI-val ruházzák fel, de a legrosszabb forgatókönyv szerint sem volt különösebb tétje – legfeljebb annyi, hogy néhány porcicát ottfelejt a sarokban. Nehéz is párba állítani vele azt a robbanószerkezetek hatástalanítására fejlesztett eszközt, amit ugyanebben az évben adtak át Afganisztánban és Irakban szolgáló katonáknak. Az első esetben nem vállaltak túl nagy kockázatot, és a veszteség esélye a tolerálható zónán belül maradt, míg a másodiknál egyetlen hiba is életeket követelhetett volna, tehát mindig volt valaki, aki ellenőrizte, és ha kellett, felülbírálta a gép döntéseit.

Az AI-rendszereknek napjainkban sincs sokkal nagyobb hatáskörük, és ez látszik a teljesítményükön: szabályozzák például, hogy milyen hirdetést láss online, de ha rosszul targetáltak, legfeljebb átgörgeted, és ugyanez a helyzet akkor, ha guglizás után vagy egy társkereső appon nem csak releváns keresési eredmények jelennek meg. Persze ott vannak az önvezető autók is, hogyne! De akárki akármit mond, ezek még nem nélkülözhetik a sofőrt, ahogy akkor is jól jön az ember, amikor egy arcfelismerő szoftver hibája miatt ártatlanokat tartóztatnak le, esetleg kiderül, hogy az AI nem képes megkülönböztetni egymástól két nemzetiséget. Csupa olyan hiba, amit egy odafigyelő ember sosem követne el.

És éppen ez a lényeg: mi magunk vagyunk az emberi tényező. Nem Siri, Cortana vagy Alexa az, aki beszéli a nyelvünket, hanem MI, a felhasználók vagyunk azok, akik úgy beszélünk, hogy ŐK is megértsék – hasonlóan ahhoz, ahogy a gyermekünkhöz vagy gyengén halló nagyszüleinkhez szólunk. Mi vagyunk azok, akiket a virtuális asszisztensek a visszajelzéseink alapján szolgálnak ki, vagyis, ha tetszik: mi magunk vagyunk és leszünk a szellem a gépben.

Az igazi kérdés tehát nem az, hogy az AI mit tehet érted, hanem az, hogy hogyan vett rá arra, amit a segítségével épp tenni szándékozol…

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology