Egynapos kézbesítés: túlhájpolt vagy megtérülő jelenség?
Bár az egynapos kézbesítés bevezetése komoly kihívások elé állítja a cégeket, túlnyomó többségük szerint az előnyök megérik a befektetett munkát. A vállalatok közel kétharmada, egészen pontosan 80 százaléka azt állítja, hogy az egynapos kézbesítés bevezetését követően nőtt a bevételük – írja az Inbound Logistics a Roadie, a UPS vállalat logisztikai menedzsment kézbesítési platform új statisztikái nyomán.
Az említett kutatás, amely komplex képet nyújt az egynapos kézbesítési szolgáltatások bevezetésével kapcsolatos kihívásokról és előnyökről, egyértelműen megállapítja, hogy a kiskereskedők közel egyharmada 10 százaléknál nagyobb bevételnövekményről számolt be a szolgáltatás bevezetését követően. A megkérdezett vezetők olyan előnyökre is hivatkoznak, mint a megnövekedett vevői elégedettség (80 százalék), valamint érzékelhetően megugró értékesítés (70 százalék), illetve a megtartási arány (66 százalék) növekedése.
A Rodie felmérése szerint az egynapos kiszállítást kínáló vállalatok 63 százaléka már legalább három éve, vagy annál is régebb óta kínálja a szóban forgó szolgáltatást. Ezen cégek 68 százaléka számolt be arról, hogy az egynapos kiszállítás befektetési megtérülése (ROI) minden évben folyamatosan nőtt.
A megkérdezettek többsége egységesen foglalt állást a tekintetben is, hogy a növekvő ROI olyan felismeréseket tesz lehetővé, amelyek segítik vállalatukat a következő döntések meghozatalában:
- Termék- és szolgáltatáskínálat
- Az egynapos kiszállítás kiterjesztése új régiókban
- Raktárterület
- Elosztó létesítmények helyszínei
- Logisztikai beruházások
- Munkaerő
A számos előny mellett ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a felmérésben megszólalók abban is egységesek voltak, miszerint az egynapos kiszállításra történő átállás magasabb működési költségeket jelentett valamennyiük számára. Ezzel egy időben tehát elengedhetetlennek vélték az innovatív árképzési stratégiák bevezetését és alkalmazását, felmerülő többletköltségeik mérséklése érdekében.
Vörös István, Okosipar.hu