Elektromos autók akkumulátorának közösségi felhasználása? Demokratikus zöld energia? Mozgási energiát használó telefontöltők? Bankolást és megtakarítást új szintre emelő alkalmazás? Idén sohasem látott számú pályázat érkezett a programra, amelyen akár 50 millió forintos magvető befektetést is nyerhetnek a legjobbak.
Negyedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyét, amelyre minden várakozást meghaladva, rekordszámú, 220 pályázat érkezett. A kezdeményezés célja, hogy az újító ötletek megvalósulásához szakértői segítséget és akár befektetést is nyújtson, felkutatva a jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes fejlesztéseit. Az innovatív ötletek közül rangos szakmai zsűri választotta ki a legjobb 8 pályázó csapatot, akik a második forduló komplex, nyolchetes képzési programjában vesznek majd részt. A pandémiás helyzetre tekintettel a képzéseket online szervezik meg, 2020. április 6. és május 19. között.
A csapatok betekintést nyerhetnek a startupok világába, megismerhetik az ott használatos nyelvet és kifejezéseket, üzleti, kommunikációs ismereteket, készségeket sajátíthatnak el. A szakértői mentorprogram célja, hogy segítséget nyújtson az ötlet továbbfejlesztésében, piacra vitelében. A legígéretesebb ötleteket az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) csapata segíti, hogy ötleteik befektetésre érett, „startup-ready” termékekké, szolgáltatássá nőhessék ki magukat.
A verseny idén számos új kategóriával bővült: így a jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a pénzügyeket forradalmasító fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Az MVM Csoport az országhatárokon belülről és kívülről is várta a magyar állampolgárok jelentkezését, startupok, spinoffok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási hallgatók és magánszemélyek innovatív ötleteit.
A képzési programot követően a nyolc csapat a döntőben, szakmai zsűri előtt mutathatja be projektjét, az első három helyezett sorrendje a csapatok pitchelése alapján alakul majd ki. Az első három helyezett csapat három, kettő, illetve egymillió forint támogatást kap, mindhárom csapat részt vehet a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve nyertes csapatok minden tagja egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kap. A legjobbaknak emellett a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az SFL részéről.
Az MVM EDISON 2020 döntősei:
Charge ‘n Roll
A csapat ötletének a lényege az elektromos autók akkumulátorában tárolt energia közösségi alapon történő megosztása mobilapplikáció segítségével. Szerintük a közlekedési eszközök fejlődését az infrastruktúra fejlődésének is le kell követnie, erre kínál megoldást a Charge ‘n Roll.
Project Heline
A mérnöki és üzleti tanulmányokat végzett pályázók koncepciójának lényege a zöld energiához való hozzáférés demokratizációja egy digitális peer-to-peer platform segítségével.
Rollin Technologies
A csapatot két gyerekkori barát alkotja, akik ötletükkel indukciós töltőállomásokat szeretnének megvalósítani a napjainkban egyre elterjedtebb elektromos rollerek számára.
Solar DAO
A következő pályázat a Solar DAO nevet kapta, ami egy decentralizált autonóm organizáció, amely blockchain technológiával teszi lehetővé a legapróbb befektetést megújuló energia projektekbe. A crowdfundinghoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a solar energiatermelés adaptációját hivatott gyorsítani.
Kőmérő
A Kőmérő Kft. tagjai már két éve dolgoznak együtt különböző térinformatikai projekteken. A „MyEnerGIS” szolgáltatás a térinformatika eszközpalettáját felhasználva optimalizálja a napelemek telepítésének helyét. A „MyEnerGIS” a jövőbeli felhasználóknak információt nyújt olyan kérdésekben, mint például: Hova érdemes napelemet telepíteni? Megérné napelemet felszereltetni? stb.
Walk’2’Watt
A csapat alapkoncepciója egy olyan telefontok kifejlesztése, amely felhasználói beavatkozás nélkül képes okostelefonok töltésére. A speciális műanyagból készült tok a mozgás és a használat közben keletkező súrlódási energiát alakítja át elektromos árammá, amely a tokban elhelyezett Li polimer alapú akkumulátoron keresztül a telefon folyamatos töltését biztosítja.
AiVenture
Az AiVenture csapat eredetileg személyre szabott chatbotokat fejlesztettek, ezzel a tapasztalattal kezdtél el a saját termékük fejlesztését. Mára létrehozták „Amandát”, az operációs rendszert, amelyet kifejezetten a recepciókon történő feladatok automatizálására találtak ki.
PiggyBanx
A csapat egy olyan applikációt dolgozott ki, ami segít az embereknek pénzt megtakarítani. A megtakarítást senki sem szereti, így létrehozták „Piggy-t” a virtuális malacperselyt. Piggy megoldást ad a rendszeres napi szintű megtakarításokra, ráadásul az élmény egy új szintre emelkedik a bankolásban.
További információ: mvmedison.hu