Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon egy szingapúri vállalat

- Hirdetés -

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. Ez új munkahelyeket jelent, és a magyar autóipari beszállítói ágazatot is erősíteni fogja – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.

A Szingapúrból jelentkező Szijjártó Péter elmondta: a Patec eddig is működött Miskolcon, alapvetően ablaktörlőkhöz gyártott eszközöket. Ez az autóipari beszállító vállalat most egy 1,7 milliárd forintos beruházást hajt végre Miskolcon. Ehhez félmilliárd forintos kormányzati támogatást kap. A beruházás 71 új munkahelyet jelent – hangsúlyozta.

Ez nemcsak az autóipari beszállító vállalat kapacitását növeli meg, hanem az ipari robotok gyártásának és fejlesztésének első fázisát is jelenti – tette hozzá. A miniszter azt is elmondta, hogy az egyik legnagyobb szingapúri vállalatcsoport előrehaladott tárgyalásokat folytat a Rábával. Arról tárgyalnak, hogy a Rába futóműveket gyártson a szingapúri hadiipari vállalat járműveihez. Továbbá arról is zajlanak egyeztetések, hogy komplett harci járművek gyártását a Rábával közös vállalkozásban Magyarországra hozná a szingapúri vállalat – ismertette Szijjártó Péter.

- Hirdetés -

MTI

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology