Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Megerősítették: 16-an hunytak el a megsemmisült robbanóanyaggyárban

Október 10-én nagy erejű robbanás történt az Accurate Energetic Systems (AES) egyik amerikai gyártóüzemében, Tennessee állam Humphreys megyéjében. A BBC szűk egy héttel később közölte, hogy a hivatalos jelentések szerint az ipari baleset 16 ember halálát és legalább négy személy sérülését okozta.

Az üzem Bucksnort mellett működött, és robbanóanyagokat gyártott, tárolt, tesztelt, illetve kutatott az amerikai védelmi minisztérium, valamint más megrendelők számára. Az üzem 530 hektárnyi területen, nyolc épületben állított elő többek között C-4-et és TNT-t.

Az Accurate Energetic Systemst 1980-ban alapították, és azóta is robbanóanyagok, köztük bontótöltetek kutatásával és gyártásával foglalkozik. Ügyfelei között repüléstechnikai, olajipari és ipari bontással foglalkozó cégek is vannak.

- Hirdetés -

A vállalat üzleti kapcsolatban áll az amerikai védelmi minisztériummal: épp szeptemberben írtak alá 120 millió dollár értékű TNT beszerzéséről szóló szerződést. A robbanásig körülbelül 75 embert foglalkoztattak.

Mindenki meghalt, aki a gyárban tartózkodott

Az amerikai hatóságok azonosították azt a 16 embert, akik meghaltak a teljes gyárat megsemmisítő robbanásban. A nyomozás gyorsan kiderítette, hogy a detonációt a kora reggel érkező dolgozók közül senki sem élte túl.

Bár a holttestek azonosítására indított DNS-vizsgálat még folyamatban van, a hatóságok a szóban forgó 16 személyt halottnak tekintik.

A BBC megjegyzi, hogy nem ez volt az első súlyos baleset, ami az AES valamelyik telephelyén történt. Legutóbb 2014-ben rongálódott meg hasonló körülmények között a mceweni gyár, ahol egy ember meghalt, 20 másik pedig megsebesült.

A 2025-ös robbanást megelőzően nem volt semmi jele, hogy a bucksnorti létesítmény biztonsági problémákkal küszködne, de a korábbi detonáció és egy 2019-es hatósági vizsgálat, amely több munkavédelmi és egészségügyi szabály megsértését tárta fel Mcewenben, talán gyanakvásra adhat okot.

A robbanás okát egyelőre nem sikerült tisztázni, de az alkohol-, dohány-, lőfegyver- és robbanóanyag-ügyi szövetségi hivatal nyomozói már megkezdték a vizsgálatot.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology