Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Rengeteg utast lesz képes befogadni a legelső teljesen elektromos óceánjáró hajó

Eddig talán a sci-fi kategóriájába tartozott, de mostantól hivatalosan is létezik olyan óceánjáró hajó (egyelőre a tervezőasztalon, de kész technológiával), amelynek gyomrában nem dübörögnek hatalmas dízelmotorok, a kémények helyén pedig zavartalan kilátás és tágas közösségi terek várják az utasokat. A német MEYER WERFT Csoport a Miamiban rendezett Seatrade Cruise Global kiállításon mutatta be azt a koncepciót, amely alapjaiban változtathatja meg a luxushajózás világpiacát.

A „Vision” névre keresztelt projekt az iparág első olyan, 80 000 bruttó regisztertonna (kb. 226 400 köbméter) űrtartalmat meghaladó hajója, amelyet kizárólag akkumulátorok hajtanak.

A fejlesztők szerint az innováció elsődleges célja a hajózás környezeti lábnyomának drasztikus mérséklése, „de nem 50 év múlva, hanem sokkal hamarabb, ráadásul az üvegházhatású gázok emisszióját akár 95 százalékkal is mérsékelni tudjuk” – hangsúlyozta a projekt jelentőségét a MEYER közleményében Tim Krug, a koncepció fejlesztője.

- Hirdetés -

A 275 méter hosszú, több mint 1800 utas befogadására alkalmas elektromos óceánjáró nem tudományos fantasztikum: a tervezők már létező megoldásokra alapoztak.

A rendszer szívét a norvég Corvus Energy akkumulátorai adják, és a cégek a kiállításon azt állították, hogy a technológia készen áll a bevetésre, így amennyiben az idei évben érkezik rá megrendelés, az első modell 2031-ben már szolgálatba is állhat.

Fredrik Witte, a Corvus vezérigazgatója szerint a közös munka sorsfordító pillanat az iparág számára. „A teljesen elektromos óceánjárók felé történő elmozdulás megmutatja a világnak, hogy a technológia biztonságos, érett és készen áll arra, hogy megváltoztassa a játékszabályokat.”

Az elektromos meghajtás lehetővé teszi a hajó szerkezetének radikális újragondolását.

Mivel nincs szükség belső égésű motorokra, a kipufogógáz kezeléséhez használt függőleges aknák és a monumentális kémények is eltűnnek, óriási fedélzeti felületet hagyva turisztikai programoknak vagy akár napozóteraszoknak. A „Vision” koncepciót úgy alakították ki, hogy minden időjárási körülmény között használható legyen: a tatban található aquaparkot például fedett helyre költöztették, az üvegezett felületek pedig védelmet nyújtanak a viharok ellen is.

A technológia a tipikus európai útvonalakon – például Barcelona és Róma között – már ma is hatékonyan üzemeltethető, és a tervek szerint 2030-ra száz európai kikötő rendelkezik majd a szükséges töltési infrastruktúrával.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology