Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Legyenek korszerűbbek a non-profit szervezetek!

- Hirdetés -

Sokszor hiába a szív és a számtalan önkéntesen befektetett munkaóra, még mindig rengeteg hazai non-profit szervezet küzd a korszerűtlen munkafolyamatokból fakadó problémákkal. Egy hazai cég most úgy döntött, változtat ezen és az idejétmúlt rendszerek leváltásával a szervezetek végre igazán azzal foglalkozhatnak, amiért valóban létrejöttek.

Egy állatmenhely fenntartása napi szinten igényel kőkemény tervezést, szervezést, amit jellemzően megnehezít még az anyagi erőforrás és az emberi munkaerő hiánya is. A székesfehérvári Herosz állatotthon sem különb, mely még 1992-ben jött létre adományokból, Magyarország egyik első állatotthonaként. A hely nemcsak a “megszokott” kiskedvenceknek jelent átmeneti menedéket, hanem a legkülönfélébb állatokkal (borzok, mosómedvék, papagájok és kígyók) foglalkozik három szakember és több önkéntes is. Mindössze, hiszen szinte állandóan teltházzal működnek, a tavalyi évben 400 kutya, 150 macska talált gazdára és rajtuk kívül az igazán színes társaság tagjainak egy részét is vissza tudták helyezni a természetbe, úgymint, kisrágcsálókat, kisragadozókat, díszmadarakat és hüllőket is.

Az adminisztrációs folyamatok viszont napi szinten több órányi munkát jelentettek, főleg, hogy mindezt papíron intézték. Az állatok rendszeres nyilvántartása mellett a kutatómunka, az orvosi és oltási napló fenntartása mind-mind értékes perceket von el az otthon fejlesztésétől, vagy épp az önkénteseknek jut kevesebb ideje az állatok szocializációjára, ami a sikeres örökbefogadás érdekében kiemelt jelentőségű.

- Hirdetés -

E rengeteg feladat hatékonyabbá tételére vállalkozott a nemzetközi Atlassian szoftverfejlesztő cég magyarországi Platinum Enterprise minősítésű partnere a META-INF Kft. az “1 részünk neked” nevű adományprogramjuk keretében. Egy alapos egyeztetést követően, teljes mértékben az otthon szükségeire szabva digitalizálták ezeket a munkafolyamatokat.

Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen ügyet támogathattunk, így az ott dolgozóknak arra marad ideje, ami igazán fontos: az állatokra. A jövőben is több olyan szervezetet szeretnénk segíteni a tudásunkkal, akik valamilyen nemes célért küzdenek.  Ez nálunk valóban a segítségről szól, és hogy visszaadjunk valamit a közösségnek. Kollégáink is nagyon élvezik, hogy olyan projektekre fordíthatják a munkaidejüket, amivel valami igazán fontosat adhatnak a társadalomnak – emelte ki Gáspár Attila, a cég társtulajdonosa.

Ahogyan azt a Herosz csapata hozzátette, a segítségnek köszönhetően nemcsak a belső munkafolyamatok gyorsultak fel jelentős mértékben, hanem így végre szívügyükkel, a környezeti neveléssel is kiemelt eredménnyel foglalkozhatnak: Számos állat- és környezetvédelmi programot szerveznek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A cég minden évben legalább 1 hazai non-profit szervezetet támogatna digitális megoldásai bevezetésével, a korszerűsítési folyamatok elindításával. Ez elég sokrétű és sokféle segítséget jelenthet, hiszen minden csapat különböző, valakinek a folyamatok automatizálása, könnyebb kezelése, van, akinek a lakossági bejelentések, tanácsadás és kapcsolattartás teszi ki a tevékenységének nagyobb részét, így a megoldás is mindig más. Jelenleg is várják a jelentkezéseket!

META-INF Kft.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology