Egy gyógytornász az írás oktatásának világában
A digitalizáció terjedésével a mai gyerekek – sőt már az idősebbek is – egyre kevésbé használják a folyóírást, ami így eltorzul és lassan feledésbe merül.
A digitális korszakban felnövő gyermekek már nem gyakorolják eleget az írást, és a finommotoros képességeik sem fejlődnek ki kellőképpen. Leggyakrabban csak a telefon képernyőjét érintik és a számítógép billentyűit ütik az ujjaikkal, ám amikor toll kerül a kezükbe, annak csúnya írás lesz az eredménye.
Horváth Ivett Szalóme, a Debreceni Egyetem fiatal kutatója a gyógytornász szemével vizsgálja ezt a problémát. Saját tapasztalata indította el ezen az úton. Egy kislánynak segített a tanulásban, amikor észrevette, hogy az görcsösen, feszült kézzel áll neki az írásnak. A sok gyakorlás sem hozott azonban látványos eredményt, ezért a kutatónő egy pedagógust hívott segítségül, aki megerősítette, hogy a fiatalok valóban egyre csúnyábban és szaggatottabban írnak, mint az előző generációk tagjai.
Horváth Ivett Szalóme azt kutatja, hogy ha az iskolai tantervbe beillesztik a kéztorna-programot, az milyen hatással van a gyermekek írásának minőségére és külalakjára.
Elővizsgálatai azt bizonyítják, hogy a kéztorna előnyös hatásokkal bír, ezért kollégáival 2018-ban nagy esetszámú vizsgálatot indítottak el, amelynek keretén belül a tornaprogram minőségi fejlesztése is folyik.
Miért ezt a kutatási témát választottad? Milyen út vezetett idáig?
Lassan harmadik éve foglalkozom ezzel a területtel, és visszatekintve úgy látom, hogy sok apró történés terelgetett a témám felé.
Az írás témaköre akkor került a figyelmem középpontjába, amikor egy másodikos kislánynak segítettem nyáron a tanulásban. Minden rendben ment egészen addig, amíg az írásfüzetet elő nem vettük. Már előre jelezte, hogy nehezen és csúnyán ír, szívesebben olvasna helyette hangosan, vagy akár matek feladatokat is inkább megold, csak írni ne kelljen. Megígértem neki, hogy néhány szóval megelégszem, és biztattam őt.
Ám alig hittem a szememnek, mikor megláttam a görcsös, feszült kézzel alkotott kusza, alaktalan betűket. A mindennapos gyakorlás sem volt eredményes, csak sorozatos csalódást és a kislány önbizalmának fokozatos csökkenését okozta. Az írás utálata pedig napról napra fokozódott kis tanítványomban.
Elmeséltem az esetet egy pedagógus ismerősömnek, akitől megtudtam, hogy ez nem egyedi eset. Ők évről évre egyre több gyereknél tapasztalják, és lassan már szinte általánosan elfogadottá válik, hogy „a mai gyerekek egyre csúnyábban írnak”.
A végső lökést az írás vizsgálatának megkezdéséhez az adta, amikor az egyetemi mozgástan előadáson csodálkozva hallgattam a kéz rendkívül komplex és akkoriban felfoghatatlannak tűnő működéséről szóló előadást. Az emberi mozgásszervrendszer összetett funkciói közül a kéz megértése okozta számomra a legnagyobb nehézséget. Vizsga előtt azért imádkoztam, nehogy „A kéz szinergizmusai” tétel jusson nekem.
Bár sikeresen elkerültem ezt a tételt, de mégsem hagyott nyugodni a dolog. Le akartam küzdeni a mumusomat, és ahogy egyre mélyebbre ástam magam a felső végtag működésének titkaiba, felmerült bennem egy kérdés: lehet, hogy a kéz komplex funkcionális képessége hiányzik a mai gyerekekből az írás megtanulásához? Lehet, hogy – habár minden más feltétel adott – a kezük mozgásképessége nincs felkészülve az írás elsajátítására?
A környezetemben lévő kisgyerekeket figyelve megerősödött bennem a fenti feltételezés, hiszen azt tapasztaltam, hogy igen kevés olyan játékkal játszanak, ami a kézügyességüket fejleszti.
Szerencsére a témavezetőm is támogatta az ötletemet, hogy az írás témájában végezzek el egy vizsgálatot, annak ellenére, hogy egy gyógytornász nemigen szokott pedagógiai területen kutatni.
Társadalmi szempontból miért jelent újítást a kutatásod?
Sok, a mozgásszervekkel foglalkozó szakember oktatja például a gerincvédő életmódot, gyakoroltatja a helyes testtartást, vagy akár a lúdtalp megelőzése céljából a gyerekek lábát tornáztatja, sokszor a testnevelés órák keretén belül is.
Arra azonban – ismereteim szerint – nem volt még példa, hogy pedagógusok és gyógytornászok összefogjanak a gyerekek írásképének javítása érdekében. Egy ilyen, a szakterületek közötti együttműködés pedig mérhető javulást hozhatna a résztvevők számára, sőt egy jól kidolgozott program széles körben alkalmazhatóvá tehetné a kifejlesztett módszert, amivel sok száz kisgyermek írástanulását lehetne hatékonyabbá tenni. Vizsgálatunk során azt tapasztaltam, hogy a pedagógusokkal kölcsönösen tudunk egymásnak a gyakorlatban jól hasznosítható tudást átadni, amivel mindkét szakember munkája sikeresebbé válhat.
A végső célunk az, hogy egy jól működő és a jelenlegi oktatási rendbe beilleszthető torna programot alkossunk, melyet a pedagógusok könnyen és eredményesen alkalmazhatnak a gyermekek írástanításában.
Mit gondolsz, hol fog tartani a saját tudományágad tíz év múlva? Mit vársz a következő tíz évtől?
Szeretném, ha tíz év múlva, de akár hamarabb is, a gyógytorna-fizioterápia a köztudatban is ismertebb és elfogadottabb tudományterület lenne, és a jövőben – az egészségtudomány mellett – a gyógytornászok más, fontos kutatásokat végző csoportoknak is hasznos résztvevői lennének. Biztos vagyok benne, hogy még sok terület van a pedagógián kívül, ahol eredményesen tudnánk együtt dolgozni azok szakembereivel.
Emellett remélem, hogy a kutatásunkkal hosszú távú együttműködést indítunk el a pedagógia és a mozgásszervi szakterület között, és kialakul egy párbeszéd arról, hogy miben tudjuk még egymást kölcsönösen segíteni.
Személy szerint az elkövetkező tíz évben az egészségügyi ellátó rendszerben szeretnék dolgozni, hiszen elsősorban az a hivatásom, hogy a betegek gyógyulását támogassam emberileg és szakmailag is. De mindenképpen folytatni fogom a kutatást a kézírás, az íráskép fejlesztése területén, mert ez már egyfajta szenvedélyemmé és küldetésemmé vált. Egyúttal szeretném az emberek figyelmét felhívni a kézírás jelentőségére, arra, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni ezt a fontos mozgásszervi funkciót.
Czakó Miklós, NEW technology