A körforgásos gazdasági szemlélet válaszul jelent meg az elmúlt 250 év ipari fejlődésének negatív folyamataira. Az emberiség ez idő alatt olyan termelési és fogyasztási filozófiát követett, amely során elvette a természettől az erőforrásait, a használatuk után viszont nem gondoskodott azok további hasznosításáról. Ez a mentalitás napjainkra súlyos erőforrás-szűkösség kialakulásához és hatalmas hulladékhegyek létrejöttéhez vezetett. Egyszerűen fogalmazva, a gazdaságnak lassan nincs miből termelnie, amit pedig már megtermelt és elhasznált, nincs hová tennie.

A felvázolt probléma megoldása a természetben keresendő, ahol nem fordulnak elő hasonló szituációk. A természeti ökoszisztémák működésében ugyanis nem ismert a hulladék fogalma, minden anyag és energia hasznosul. Ha egy élő szervezet nem is képes az önmaga végtermékeinek a hasznosítására, megteszi azt helyette egy másik (pl. a növényt elfogyasztja egy állat, akivel megteszi ugyanezt egy húsevő faj, akinek a teteme új növények fejlődését táplálja – valahogy úgy, mint az Oroszlánkirályban).

Ennek a mintájára, a gazdaság működésében is célszerűbb egy, a természeti ökoszisztémák körforgásán alapuló mechanizmust követni, amellyel leválthatjuk a jelenlegi „elvesz-termel-eldob” szemléletet. E cél elérésének a kulcsát sokan a hulladékok újrahasznosításában látják, amellyel az értéküket vesztett termékek nyersanyagként integrálhatók vissza a termelési rendszerekbe. „Close the loop!” (Zárd be az anyagáramokat!) – hirdetik magukat a körforgásos gazdaság hívei is. Azt viszont sokszor még maguk sem tudják, hogy ezzel mennyire téves képet festenek e koncepcióról.

Az önmaga farkába harapó gazdaság

Bár az újrahasznosítás valóban a körforgásos gazdaság által preferált tevékenységek közé tartozik, azonban közel sem fedi le teljesen e kezdeményezés lényegét. Sőt, a körforgásos felfogás sokkal inkább preferálja a hulladékok létrejöttének elkerülését, mint azok kezelését. A megelőzés egyik módja a termékek fogyasztási értékének minél hosszabb ideig való megőrzése.

Ehhez arra van szükség, hogy a gyártók hosszú élettartamú termékeket dobjanak piacra, a fogyasztók pedig kerüljék a használati cikkeik folyamatos, idő előtt történő cseréjét. Végül felmerül a hulladékok elkerülésének leghatékonyabb módja, a fogyasztásunk csökkentése – ha nincs vásárlás, nincs pazarlás. Tehát az újrahasznosítás nemcsak, hogy nem meríti ki a körforgásos gazdaság fogalomkörét, de valójában nem is játszik benne központi szerepet.

Ezzel szemben mégis igen gyakori, hogy az ezen a területen dolgozó szakemberek és a döntéshozók által kialakított stratégiák a hulladékok visszaforgatására fókuszálnak. Ez a trend megfigyelhető az Európai Unió anyagforgalmi mutatórendszerében, amelynek a központjában az újrahasznosítási rendszerek hatékonysága áll. Ezen indikátorok alapján olyan országok járnak a körforgásos átalakulás élén, mint Hollandia vagy Belgium, melyekről egyben az is elmondható, hogy Európa-szerte a legnagyobb mértékű környezetkárosítást folytatják.

Talán sokan hallották, hogy az Európai Unió idén már május 10-ig felélte az egy évre elegendő természeti erőforrásait – azóta túlhasználja a rendelkezésre álló kapacitásait. Ez az ökológiai deficit pedig az említett tagállamokban a legnagyobb mértékű. Tehát hiába hasznosítják újra hatékonyan a másodlagos (azaz hulladékból visszaforgatott) erőforrásaikat, ezzel sem képesek kellően lecsökkenteni az elsődlegesen (vagyis frissen kitermelve) felhasznált nyersanyagok mennyiségét.

Ez az összefüggés vezetett ahhoz, hogy Horváth Bálint, a Szent István Egyetem Gazddaság- és Társadalomtudományi Karának tanársegédje újraértékelje az EU által követett körforgásos ideológiát. Vizsgálatában az újrahasznosítás jelenlegi szintje helyett arra helyezte a hangsúlyt, hogy mekkorának kellene lennie a másodlagos nyersanyagok használatának ahhoz, hogy egy ország a biokapacitása (ami a rendelkezésére álló erőforrás-mennyiséget mutatja) szintjére csökkentse az elsődleges nyersanyagok felhasználását.

A kutatás végeztével pedig érdekes eredményeket születtek. Megfigyelte, hogy azok a tagállamok, amelyek első ránézésre élen járnak az anyagkörforgás megteremtésében, valójában jelentősen elmaradnak attól a szinttől, ami elvárható volna tőlük. Hollandia például a maga 25%-os teljesítményével európai szinten első helyen áll a másodlagos nyersanyagok felhasználásában. Ám ahhoz, hogy az erőforrás-intenzitása a fenntartható szintre csökkenjen, több mint 80%-os arányra lenne szüksége.

Ezzel szemben – a jelenlegi szemlélet alapján – a gyengén teljesítő országok sokkal közelebb vannak az ideális állapothoz. Ezen eredményeknek természetesen nem az az üzenete, hogy minden tagállam igyekezzen a meghatározott mértékben növelni az újrahasznosítási kapacitásait. A kutatás célja sokkal inkább az volt, hogy felhívja az EU döntéshozóinak a figyelmét az eddig követett értékrendszerük hiányosságaira.

A legfontosabb belátni azt, hogy a körforgásos gazdaság nem kínál kiskapukat azoknak, akik nem képesek elszakadni a gazdasági növekedés fetisizálásától. Az egyre erősödő erőforrás-szűkösség és Földünk szennyezési pufferkapacitásának fokozatos kimerülése következtében már csak azok a gazdaságok működhetnek fenntarthatóan, amelyek valóban képesek csökkenteni a termelési és fogyasztási volumenüket.

SZIE