Gyógyíthatatlan betegséggel élni
Elfogadás és Elköteleződés Terápia
A sclerosis multiplexet autoimmun betegségként tartják számon, ami azt jelenti, hogy a beteg szervezete idegenként azonosítja a saját anyagait, megtámadja, sőt lebontja azokat. Világszerte mintegy 1.000.000 ember szenved ebben a betegségben.
Az immunrendszer az idegsejteketkörülvevő myelinhüvelyt támadja meg, megbontja azt, rontva az idegsejtek közötti kommunikációt. Ez a tünetek széles skáláját okozhatja, fizikai, pszichés és mentális és problémákat is.
Weintraut Rita, a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója az Elfogadás és Elköteleződés Terápiát tanulmányozza, amely a mindfulness (tudatos jelenlét) módszerével segít elfogadni azt, amin nem lehet változtatni, és feltárja azokat a lehetőségeket, amelyekben az egyén fejlődhet, és elköteleződhet e fejlődés mellett. A kutatás célja megvizsgálni a terápia hatásait a betegek pszichés jóllétére, szorongás- depressziós- és stressz szintjére, fáradékonyságra valamint a szellemi funkciókra.
Bízom benne, hogy mindez hamarosan kiderül.
Miért ezt a kutatási témát választottad? Milyen út vezetett idáig?
Egy Erasmus-ösztöndíj keretében a Trieszti Tudományegyetemen tanultam idegtudományt, és ott komolyabban foglalkoztunk a neurológiai betegségekkel sejtbiológiai és kórélettani aspektusból. A neurodegeneratív betegségek az agysejtek degenerációjával és elhalásával járnak. Ezen belül a Parkinson- és az Alzheimer-kórt tanulmányoztuk alaposabban. Megdöbbentett az a tény, hogy ezek a betegségek nem gyógyíthatók, viszont az elöregedő társadalom következtében egyre több embert érintenek. Ugyanakkor felvillanyozott ez a szakmai kihívás és a tenni akarás. Miután hazajöttem, bekapcsolódtam a pécsi Parkinson-kutatásba, és ebből írtam a szakdolgozatomat is. Azért felvételiztem doktori képzésre, mert szerettem volna még többet megtudni a Parkinson-kórról. Majd elkezdtem sclerosis multiplexben szenvedő betegekkel is foglalkozni. Kezdetben neuropszichológiai aspektusból vizsgáltam a betegséget és a betegeket, de közben tudatosult bennem, hogy minden teszteredmény mögött egy ember áll. Ezért elkezdtem kérdezgetni őket arról, hogyan küzdenek meg a betegségükkel. Felfedeztem hasonlóságokat, törvényszerűségeket, és azt, hogy hihetetlen nagy szükség lenne pszichológiai támogatásra is, ugyanis ezek a betegek általában csak gyógyszeres kezelést kapnak. Pedig rendkívül félelem- és szorongáskeltő egy olyan betegséggel élni, amely a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, az idegsejtek elhalását nem lehet megállítani, ezért a fizikai állapot folyamatosan romlik. Arra keresem a választ, hogyan lehet ezt a helyzetet – ami tele van félelemmel, szorongással, elfojtással –hatékonyan kezelni, és elérni, hogy az egyének így is tartalmas és teljes életet éljenek. Találtam egy módszert ami felkeltette a kíváncsiságom: Mindfulness alapú Elfogadás és Elköteleződés Terápia. A Nemzet Fiatal Tehetségeiért program ösztöndíjasaként kiutahzattam az USA-ba, hogy elsajátítsam. Kutatásomban sclerosis multiplexes betegeknek tartottam mindfulness-alapú csoportterápiát, hogy segítsek nekik megküzdeni a bizonytalansággal, megélni a jelent, ahelyett, hogy a múlton rágódnának (pl.: Biztos magamnak köszönhetem a betegségemet), vagy a jövő miatt aggódnának (pl.: Mi lesz, ha kerekesszékbe kerülök, vagy elvesztem az állásom?).
Társadalmi szempontból miért jelent újítást a kutatásod?
Kevesen foglalkoznak pszichológiai szempontból ezzel a betegcsoporttal. A publikációk száma is elenyésző a témában. Világszerte kevés szakember jártas e betegcsoport speciális pszichés kihívásai terén, kevesen képesek edukálni a betegeket, a tévhitek eloszlatásával oldani a szorongást, jól reagálni a betegség okozta stresszre, az önvádra, az öngyilkossági gondolatokra, amelyek megjelennek, menedzselni a kóros fáradékonyságot, oldani a betegséglefolyás kiszámíthatatlanságából eredő stresszt és szorongást, olyan dilemmákról beszélgetni velük, mint például a családalapítás. Azért is nagyon fontos foglalkozni a pszichés állapotukkal, mert a depresszió és a stressz negatívan hathat vissza a fizikai állapotra. Ha többet foglalkozunk ezzel a témával, talán a pszichés segítségnyújtás is eljut minden kórházba, ugyanúgy, ahogy már onkopszichológus is dolgozik a legtöbb onkológiai osztályon. Szükség van betegségspecifikus terápiákra és irányelvekre.
Mit gondolsz, a kutatásod alapján hol fog tartani a saját tudományágad tíz év múlva? Mit vársz a következő tíz évtől?
Talán a sejtbiológus kollégák megtalálják a módját a sejtelhalás megállításának, és ezzel a neurodegeneratív betegségek gyógyításának. Akkor új témát kell majd választanom 🙂 A betegek, a kutatók és a segítő szakemberek is bíznak azáttörésben. Addig viszont szeretném elérni, hogy több figyelmet kapjon a pszichológiai segítségnyújtás ezen a területen. Remélem, megszületnek a betegségspecifikus terápiás protokollok és irányelvek, mind az egyéni, mind a csoportterápia területén.
Czakó Miklós, NEW technology