IPAR NAPJAI és AUTOMOTIVE HUNGARY – Mindenki egy helyen
Idén május 13-16. között rendezik Magyarország és a régió legjelentősebb ipari kiállítását a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az IPAR NAPJAI nemzetközi ipari szakkiállítás és társrendezvénye, az AUTOMOTIVE HUNGARY nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás ezúttal is egyedülálló fórumot teremt arra, hogy az üzleti döntéshozók találkozzanak, kapcsolatokat építsenek, üzleteket kössenek, és közösen találjanak megoldást a szektort érintő legégetőbb problémákra.
Az IPAR NAPJAI és az AUTOMOTIVE HUNGARY kiállításon 15 ország több mint 300 cége mutatkozik be. A rendezvény az elmúlt években a régió iparának megkerülhetetlen eseménye lett. Ez az a hely, ahol az ágazatok szereplői, kis-, közép- és nagyvállalatok, gyártók, szolgáltatók, kereskedők, valamint a kiállításon jelen lévő látogatók egy helyen, egy időben, találkozhatnak, dolgozhatnak ki megoldási javaslatokat az iparágukat érintő kihívásokra. Olyanokra például, hogy miként lehet költséghatékonyabbá, energiatakarékosabbá, gyorsabbá vagy fenntarthatóbbá tenni a termelésüket.
Szakmai programok
A kiállítói kínálat mellett idén is számos szakmai program és workshop várja az érdeklődőket. A Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vállalkozásfejlesztési szemináriumokkal és különböző esettanulmányok, valamint a KKV-k fejlesztését és a beruházások élénkítését célzó Demján Sándor Program bemutatásával készül. Lesz mérnöki kamarai konferencia, munkavédelmi konferencia, hegesztéstechnikai előadássorozat, lean témában kerekasztalbeszélgetések és előadások, vegyi anyagokkal dolgozó cégek működő megoldásainak ismertetője, valamint német, kínai és olasz üzleti ajánlatok, üzletember találkozók, networking. Az egyik leglátványosabb program ezúttal az IPAR NAPJAI Application Zone integrated by Hunify Laboratories. Nyolc cég és egy rendszerintegrátor együttműködésével egy komplett minigyárat „építenek fel” a szervezők, ahol a különböző technológiák úgy kapcsolódnak össze, hogy a szakemberek megismerhessék a gyártás részfolyamatait, valós környezetben megnézhessék a gyárban megtalálható cégek termékeit, szolgáltatásait működés közben.
Központi téma lesz a kiállításon a mesterséges intelligencia (AI) felhasználás az ipari termelésben. Az AI-val és a robotikával kapcsolatos megoldások mellett várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a méréstechnika, a 3D-nyomtatás vagy a drónok ipari alkalmazásával foglalkozó szakmai beszélgetéseket.
A kiállítás teljes szakmai programkínálata itt tekinthető meg.
AUTOMOTIVE HUNGARY
Az IPAR NAPJAI társrendezvényén, az AUTOMOTIVE HUNGARY járműipari expón beszerzők, beszállítók és gyártók vesznek részt.
Az Automotive Hungary idén is helyet ad a B2B beszállítói fórumnak, amely egyedi üzleti lehetőségeket nyújt beszállítók és beszerzők részére. A zártkörű fórum célja, hogy a beszerzők megismerjék az előzetes minőségi szűrőn már átesett, de a beszerzők számára még ismeretlen beszállító cégeket. A beszállítói fórum kiváló lehetőség a személyes tárgyalásokra és az esetleges későbbi üzletkötésre. (2024-ben 79 beszállító 19 járműipari multinacionális nagyvállalat beszerzőjével több mint 328 tárgyalást kezdeményezett.)
A kiállítás egyik legizgalmasabb eleme idén is a TECHTOGETHER. A 12. alkalommal megrendezett mérnök versenyen 9 magyarországi felsőoktatási intézmény csapatai mérik össze tudásukat. A verseny lehetőséget teremt arra, hogy a járműépítő hallgatói csapatok új szponzorokat találjanak fejlesztéseikhez, a munkaerőre vágyó cégek pedig új munkatársakat kereshetnek a tehetséges fiatalok között.
A hagyományokhoz híven 2025-ben is a kiállítás megnyitóján adják át az IPAR NAPJAI NAGYDÍJ-akat a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációknak. A versenyen bármely, korszerű hazai forgalmazású termék, eljárás, műszaki szolgáltatás indulhat, amely beleillik a kiállítás tematikájába. A díjnyertes pályázatokat a helyszínen külön bemutatkozó standon állítják ki.
2025 NAGYDÍJ nyertesek:
- FANUC Hungary Kft.: FANUC R-50iA Robotvezérlő
- Kontron Hungary Kft.: Hexagon Machine Trainer (HMT) – Többtengelyes CNC és koordináta-mérőgép gépbetanító szimulátor
- tesa tape: Transfer Tape Next Gen
KÜLÖNDÍJ nyertesek:
- CHIORINO Kft.: HP® AM Antimikrobiális élelmiszeripari szállítószalagok
- Energy Technoplus Kft.: ETP bontható hőszigetelés
ELISMERŐ OKLEVÉL nyertesek:
- Euro-Ekol: Többfunkciós vezérlőpanel váltópénz-kiadó rendszerrel (AUTOMOTIVE HUNGARY)
- Rajapack Kft.: RecyCold™ Climaliner hőszigetelő papír és RecyCold™ hűtőpatron
- SIEL-INCZÉDY és TÁRSA Kft.: SIEL Green Point szünetmentes tápegység család.
A kiállítást megnyitja: Prof. Somogyi Robert, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgató-helyettese.
A részvevőket köszönti Zhang Ying Csungking, a Bonded Port Development Management Group Zrt. pénzügyi igazgatója,
Liu Kan, Csungking Városi Kereskedelmi Bizottsága Külkereskedelmi Osztályának vezetője, valamint
Szilágyi Balázs, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója
A rendezvényre a szakmai látogatók ezúttal is díjmentesen regisztrálhatnak online a kiállítás honlapján, vagy a HUNGEXPO applikációban.
A kiállítás nyitva tartása
2025. május 13-15. 10-17 óráig
2025. május 16. 10-16 óráig