Nem mindegy hol élsz!
A gyerekkori elhízás regionális különbségei
A XXI. század embere egyre jobban ki van téve az elhízás kockázatának, és nem csak a felnőttek, hanem már a gyermekek is.
Dr. Szabó András, a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika volt igazgatója egy vele készített interjúban elmondta: „A magyar kamaszok 20-25 százaléka elhízott. Ezeknek a gyerekeknek a 80 százaléka felnőtt korában is túlsúlyos lesz, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár.”
Erdei Gergő, a Semmelweis Egyetem PhD-hallgatója egy kutatócsoporttal arra vállalkozott, hogy kimutassa a gyerekkori elhízás regionális különbségeit, és magyarázatot adjon az eltérésekre. Kutatásai szerint a hazai 6-8 évesek körében minden ötödik gyermek súlyproblémákkal küzd, és a dél-dunántúli régióban gyakrabban fordul elő ez a jelenség, mint Közép-Magyarországon.
A beavatkozások, a megelőzési és kezelési stratégia tervezésében tehát érdemes figyelembe venni az adott régió jellemzőit is.
Miért ezt a kutatási témát választottad? Milyen út vezetett idáig?
Az utam már nagyon korán kezdetét vette. Van olyan emlékképem, ami abból az időből való, amikor még nem értem fel a konyhaasztalt, de belekapaszkodtam a damasztterítőbe, lerántottam az egykilós, friss, ropogós héjú fehér kenyeret, és vadul elkezdtem falni. Tíz éves koromban előfordult, hogy több vadas marhatokányt és vele tésztát ettem meg, mint az édesapám, de olyan is előfordult, hogy három-négy töltött káposzta is lecsúszott egy vacsora alatt. Természetesen az étkezési attitűdöm egy idő után meglátszott a ruhaméretemen, a mozgásomon, az iskolai teljesítményemen is. A tíz évvel idősebb bátyám pólói lassan jók lettek rám, az iskolában nem tudtam koncentrálni, folyamatosan álmos voltam, testnevelés órákon már az átöltözés teljesen kimerített, és persze folyamatos cikizés, gúnyolódás tárgya voltam. 11 évesen és 90 kilósan úgy határoztam, ez így nem mehet tovább; változtatni kezdtem az étkezésemen, az életmódomon és később a fizikai aktivitásomon is. Ez a változtatás olyan jól ment, hogy egy évvel később már csak 60 kiló voltam. Persze mindez rengeteg lemondással, néha szorongással és folyamatos kontrollal járt. Egy idő után a hobbim az egészséges életmód lett. Természettudományos szakkörökre jártam, érdekelt az emberi emésztőrendszer, a táplálkozás, a fizikai aktivitás hatása. Karácsonyra mindig valamilyen sportfelszerelést vagy biológia témájú könyvet kértem. Az egyetem választásnál könnyű dolgom volt, mert azt tanácsolták: „Olyan hivatást válassz, amit szenvedéllyel tudsz csinálni”. Így lettem dietetikus, később táplálkozástudományi szakember. Mellette szakács végzettséget is szereztem egy jó nevű iskolában, hogy még több tudásom legyen arról, hogyan lehet megoldani azt, hogy ne kelljen lemondani a finom ételekről a kisebb ruhaméret érdekében.
A munkahelyemen néhány éve indult egy program, amely a gyermekkori elhízás gyakoriságát méri fel, egy, az Egészségügyi Világszervezet által kidolgozott módszertan alapján. Ennek célja az, hogy egymással összehasonlítható adatok álljanak a rendelkezésére minden európai döntéshozónak és táplálkozástudományi kutatónak, hatékony, átfogó és mindenki számára elérhető beavatkozások megtervezéséhez. Amikor értesültem erről a programról, azonnal megkértem a projektvezetőt, hogy vegyen be, mert nagyon szeretnék ebben dolgozni. Nagyon fontosnak tartom ezt a kutatást, mert a segítségével megelőzhető a gyermekek elhízása, és így végső soron növelhető az egészségben eltöltött életéveik száma.
Társadalmi szempontból miért jelent újítást a kutatásod?
A doktori értekezésemet arról írom, hogy a gyerekkori elhízásban milyen regionális különbségek mutatkoznak, és ezeknek a különbségeknek mi állhat a hátterében. Ez Magyarországon teljesen új téma, korábban még senki nem vizsgálta. Kiderült, hogy majdnem kétszeres a különbség az elhízás előfordulásának gyakoriságát tekintve a két szélső adat között. A háttérben több társadalmi és gazdasági különbséget is azonosítottunk. Ezek az eredmények lehetőséget adnak arra, hogy célzott beavatkozásokat tervezzünk, és az egészséges táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen, figyelembe véve az egyes régiók jellemzőit. Azért fontos ezzel foglalkoznunk, mert a gyerekkori elhízás aláássa a fizikai, szociális és pszichológiai jóllétet, valamint kockázati tényezője a felnőttkori elhízásnak és a vele járó számos krónikus betegségnek (pl. kettes típusú cukorbetegség, mozgásszervi problémák, szívinfarktus stb.). Ezek a megbetegedések a közelmúltig csak felnőtteknél fordultak elő, de manapság növekvő számban fordulnak elő gyermekek esetében is. Tudjuk azt is, hogy az elhízott gyermekek 40-80%-os eséllyel túlsúlyos vagy elhízott felnőttekké válnak, ami az egyén és a társadalom számára is jelentős terhet jelent. Az Európai Unió országaiban az egészségügyi költségvetés mintegy 7%-át fordítják az elhízás okozta megbetegedések kezelésére, ez pedig különösen nagy terhet jelent egy olyan korlátozott forrású egészségügy számára, mint amilyen Magyarországé.
A túlsúly és az elhízás miatti iskolai hiányzások és munkaképtelenség is egyre több figyelmet kap az egészségtudományi vizsgálatokban. Egy tanulmány szerint a túlsúlyos gyermekek 27%-kal, az elhízottak 54%-kal többet hiányoznak az iskolából, mint a normál tápláltsági állapotú társaik.
A probléma igen jelentős, hiszen az elmúlt négy évtizedben az elhízott gyermekek száma világszerte megtízszereződött. Amennyiben nem teszünk ellene, ez a szám valószínűleg tovább fog emelkedni.
Mit gondolsz, a kutatásod alapján hol fog tartani a saját tudományágad tíz év múlva? Mit vársz a következő tíz évtől?
Hiszek abban, hogy a gyermekkori elhízást meg tudjuk fékezni, és az egészséges életmód egyre több ember számára válik fontossá. Ehhez szükséges az is, hogy a döntéshozók támogassák a szakértők által javasolt beavatkozásokat és irányelveket, azért, hogy hosszú távon fenntarthatóak legyenek. Hatásosak lehetnek bizonyos, a populáció egészére kiterjedő intézkedések, például egyes élelmiszerek marketingjének korlátozása, vagy olyan fiskális beavatkozások, mint a kedvező táplálkozás-egészségügyi jellemzőkkel bíró élelmiszerek árának csökkentése, esetleg kedvezmények biztosítása (például kuponok) megvásárlásukhoz. Kellenek még többkomponensű, a helyi környezethez adaptált közösségi szintű beavatkozások. A szülők és a pedagógusok feladata pedig az, hogy tudatosítsák magukban az egészséges táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás fontosságát, és a gyakorlatban mutassanak példát a gyermekeknek, természetessé téve számukra az egészséges életmódot.
Czakó Miklós, NEW technology