Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Új mérföldkövet ért el a Joby légi taxija: vertikális felszállásból vízszintes repülés, majd lebegés

A Joby Aviation egyik légi taxija sikeresen végrehajtotta első olyan repülését, amely során pilótával a fedélzeten függőleges felszállásból vízszintes repülésre váltott, majd visszatért lebegő üzemmódba a landoláshoz. Ez a manőver kulcsfontosságú eleme a Joby eVTOL járműveinek kialakításában, mivel lehetővé teszi, hogy az elektromos repülőgépek helikopterként szálljanak fel és le, közben pedig előrehaladó repülésben tartják a merev szárnyú repülőgépek sebességét és hatékonyságát.

A vállalat már 2017-ben már elvégzett egy ilyen átmenetes repülést, de akkor még pilóta nélkül, távirányítással. A cég azóta több mint 64 000 kilométernyi tesztrepülést hajtott végre különböző gépekkel, beleértve több száz átmenetes manővert és több mint száz másfajta repülést, pilótával a fedélzeten, lebegve és kis sebességgel haladva is.

A legújabb mérföldkő aztán 2025 áprilisának végén érkezett el, amikor sikerült végrehajtani az első pilótával zajló, teljes átmenetes repülést. Azóta három másik pilóta ugyancsak teljesítette a fontos manővert – áll a Joby közleményében.

- Hirdetés -

„Ez a mérföldkő rendkívül jelentős a Joby számára. Nemcsak azt mutatja meg, mennyire bízunk a repülőgép teljesítményében, miközben a dubaji kereskedelmi szolgáltatásra készülünk, hanem utat nyit az Amerikai Légügyi Hatóság pilótáival történő tesztrepülések megkezdése előtt is” – jelentette be Didier Papadopoulos, a Joby repülőgépgyártó részlegének elnöke.

A pilótával végzett repüléseket megelőzően a Joby több ezer tesztet hajtott végre egy integrált földi tesztlaboratóriumban, ahol a repülőgép fő rendszereit valós körülmények között szimulálták. A tesztelés során ellenőrizték a hajtóműveket, működtető szerkezeteket, valamint a prototípusokkal megegyező hardvert és szoftvert.

- Hirdetés -

A kaliforniai tesztelések mellett a Joby bemutató repüléseket hajtott végre New Yorkban, Japánban és Koreában is.

Az első pilótával teljesített átmenetes repülést a nyugalmazott vadászpilóta és kutató-fejlesztő James „Buddy” Denham, a Joby vezető tesztpilótája hajtotta végre, a kaliforniai Marina városában található tesztlétesítményben. A repülés során a Marina gyártósoráról kikerült legújabb repülőgéppel (N544JX) mutatta be a függőleges felszállást, majd emelkedés után áttért merevszárnyú repülésre, és végül vertikálisan leszállt.

A Joby teljesen elektromos légi taxiját úgy tervezték, hogy egy pilótát és legfeljebb négy utast szállítson, akár 321 km/órás sebességgel. A gép működés közben lényegesen halkabb, mint a helikopterek, és nem bocsát ki káros anyagot. A vállalat továbbra is a tervek szerint halad, hogy 2025 közepén Dubajba szállítsa az első gépet, ahol repülési tesztek után megkezdi az utasszállítást is.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology