Újraprogramozható műholdat lőtt fel az ESA
Az Airbusszal közösen fejlesztett Eutelsat Quantum a napokban érte el a geostacionárius pályát, vagyis az Egyenlítő síkjában mozog, és keringési ideje megegyezik a Föld forgási periódusával. Különlegessége, hogy az orbitális pályán mozogva is újraprogramozható, így a telekommunikációs műholdak között egyedülállóan rugalmas: bármikor, szinte valós időben átirányítható, hogy információval lássa el a például hajón, repülőgépen, földi teherszállítókon tartózkodó személyeket.
A sugarai úgy is igazíthatók, hogy az eredeti beállításokhoz képest jelentősen nagyobb adatforgalmat közvetítsen, vagy kizárja a felmerülő interferenciát és szándékos zavarást.
A formabontó megoldásokat felvonultató eszköz hasznos terhének megépítéséért az Airbus felelt, míg az új platformot a Surrey Satellite Technology gyártotta. Ben Stocker, a cég igazgatója elárulta: rengeteg kihívással szembesültek a projekt során, a mechanika megtervezésétől a meghajtáson át a kulcsfontosságú alrendszerekig.
Az Eutelsat Quantum kormányzati, közlekedési és adatszektorban érdekelt ügyfeleket szolgál ki, és várhatóan 15 évig üzemel, mielőtt a kb. 300 kilométer magasan lévő, műholdtemető pályára állítják.
Gábor János, NEW technology
Forrás: The Engineer