Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd a Siemens Mobility Budapesten

- Hirdetés -

Állami támogatással 3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd Budapesten a Siemens Mobility – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kötöttpályás közlekedés digitalizációját támogató projekt szeptember végéig 120 munkahelyet teremt a közlekedéstechnikai vállalat kutatási-fejlesztési részlegében. A kormány 816 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz – tette hozzá. A miniszter szerint a Siemens Mobility beruházása is bizonyítja, hogy a vezető világcégek már nemcsak a termelésüket, hanem a fejlesztési részlegeiket is egyre gyakrabban telepítik Magyarországra.

Ha a kormány ebben segíti őket, ahhoz is hozzájárul, hogy a magyar szakemberek belföldön találjanak megélhetést – indokolta az állami támogatásokat.

- Hirdetés -

Hozzátette, hogy a beruházásösztönző programban tavaly csaknem másfélezer vállalat vett részt, a kivitel értéke pedig elérte a 104 milliárd forintot, de legalább ilyen fontosnak tartja, hogy a válság ellenére teret nyertek a magas hozzáadott értéket alkotó, fejlett technológiát hasznosító tevékenységek.

Szijjártó Péter úgy véli, hogy Magyarország rendkívüli megoldásokkal válaszolt a járvány okozta kihívásokra. A széles körű vakcinabeszerzés életeket, a beruházások ösztönzése munkahelyeket ment meg, a segélyezés viszont csak a munkanélküliséget, a kiszolgáltatottságot fokozta volna – tette hozzá.

A Siemens Mobility vezérigazgatója a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a bővítés előtt álló budapesti részleg vasúti szoftvereket készít, és jelenleg 30 projekten dolgozik. Ludvig László közölte, hogy az állami támogatás három fejlesztésben hasznosul.

A járművezetőket támogató információs rendszer fejlesztése hozzájárulhat ahhoz, hogy vasúti közlekedés vezető nélkül is működhessen. Az üzembiztonságot támogató diagnosztikai rendszerek a meghibásodásokat jelzik előre. A harmadik fejlesztés a vasúti infrastruktúra egységes, integrált tervezhetőségét segítheti.

A vezérigazgató elmondta, hogy a cégcsoporton belül erős volt a verseny a beruházásért. A Siemens számára Magyarország kiemelkedően fontos partner, ezért jelentős szerepet szán az itteni szakembereknek, vállalkozóknak, beszállítóknak – tette hozzá.

Simicskó István, a Siemens Mobility központját befogadó Újbuda országgyűlési képviselőjeként (KDNP) üdvözölte a beruházást.

A Siemens-cégcsoport ma már nemzetközi vállalat, Magyarországhoz ugyanakkor szinte történelmi kapcsolat fűzi, hiszen majdnem másfél évszázada jelent meg Budapesten – hangsúlyozta.

A német Siemens több vállalatot is működtet Magyarországon. A Siemens Mobility Kft.-t 2017-ben alapították. A cég a legutóbbi, 2020. szeptemberrel zárult üzleti évében 24,4 milliárd forint forgalmat ért el, túlnyomórészt belföldi értékesítésből. Előzőleg 19,5 milliárd forint volt a forgalmuk. Az adózott eredmény 577 millió forintról 1,846 milliárd forintra nőtt az utóbbi két üzleti év során.

MTI

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology