Kezdőlap Fémmegmunkálás A hagyományok útján

A hagyományok útján

Hirdetés

Interjú Kovács Gáborral, a DMG MORI Hungary ügyvezető igazgatójával – Hannover

Az EMO Hannover 2019 kiállításon beszélgettünk Kovács Gáborral, a DMG MORI Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával. Betekintést nyerhettünk abba, mire koncentráltak ezen az eseményen, illetve melyek a jövőbeli elképzeléseik, célkitűzéseik a cégnél.

A DMG MORI-nál immár hagyomány, hogy jelentős gépparkkal jelenünk meg az EMO-kiállításon. A 2019-es különleges számunkra, mivel még jobban fókuszálunk az automatizációra, a digitalizációra, az online szervizszolgáltatásokra és az additív gyártástechnológiára. Ez utóbbi nagyon sok fejlesztésen megy keresztül: a géppark szélesedik, a technológiák, az anyagok, az alkalmazások folyamatosan bővülnek. Személy szerint én azt látom, hogy lassan, de biztosan az iparág átrendeződik. Maga az alkatrészgyártás koncepciója is abba az irányba tart, hogy nem egy tömbből akarunk kifaragni alkatrészeket, eszközöket, hanem inkább felépítjük – akkora anyagmennyiséget használva, amennyi az adott termékhez szükséges. A klasszikus gyártáselemek ugyanúgy megvannak, tehát ez nem jelenti azt, hogy eldobjuk a hagyományos CNC-gépeket, a szabadalmaztatott technológiákat, hanem próbáljuk azokat a piaci igényeknek megfelelően testre szabni.

Nem arról beszélünk, hogy értékesíteni akarunk egy adott típusú megmunkálási gépet, hanem arról, hogy az ügyfél igényeit A-tól Z-ig kiszolgáljuk. Sokkal inkább előtérbe helyezzük a szervizszolgáltatást, annak minőségét, adminisztrációját, digitalizálhatóságát és az online elérhetőségét.

Az idei évben durván 10-12.000 négyzetméteren mutatjuk be termékeinket, szolgáltatásainkat.

Hirdetés

2017-ben ekkora alapterületen kétszer ennyi gép volt, egészen pontosan 88 – kevesebb automatizációval; most a gépparkot csökkentettük, mert más koncepció alapján készültünk. Inkább az automatizáltságra, a konnektivitásra, a digitalizációra, az additív fejlesztésekre helyezzük a hangsúlyt, mellettük megmaradtak az általunk „Technology Excellence Center”-nek nevezett ágazat területei, az autóipar, a die & mould, az egészségügy, a repülőgépalkatrész-gyártás. Ezen a négy fő alapon nyugszik a stratégiánk.

Szeretjük az EMO kiállítását, mert itt teljes képet igyekszünk adni a cégünkről. Ez azonban lehetetlen, ezért most 45 gépet mutatunk be, a termékpaletta pedig közel 160 darabos.

Lehetetlen mindegyikről egy helyen információt szolgáltatni. De véleményem szerint ez nem is feltétlenül szükséges. A fő irányvonalakat hatékonyan tudjuk itt prezentálni, azokat, amelyek a következő 5-10 évben jó eséllyel mozgatni fogják az alkatrészgyártási piacot.

Az a koncepciónk, hogy sokkal inkább előrefelé tervezünk; nem arról beszélünk, hogy most, 2019-ben pontosan mire van szükség, hanem azt mérjük fel, hogy a következő 5-10 évben mire lesz szüksége a piacnak. Már most ezt a csapásvonalat kell fejleszteni. Kicsit hasonlóak vagyunk az autógyártókhoz, ugyanis ők is már most, 2019-ben tudják azt, hogy a 2021-es, ’22-es, ’23-as dizájn miképpen fog kinézni, milyen irányokba fejlesztik a motorokat, a meghajtást. Mindezt a piac maximális kiszolgálása érdekében tesszük. Lényeges eleme a versenynek, hogy ne utána rohanjunk, hanem mi diktáljuk a fejlesztések sorát. Ezzel formáljuk is valamilyen szinten a jövőt, és így a proaktív működésünkkel igazodunk az igényekhez.

Nagyon sok változás van és volt ebben az évben, meg még lesz is. 2019 abszolút az átrendeződés, a változás éve. Azt látom, hogy mindig próbálja magát nyugalmi állapotba hozni a piac, úgy általában. Ez döntően az autóiparból ered. Az autógyártók is folyamatosan fejlesztenek, például az alternatív hajtások területén, és persze van, aki egy kicsit előrébb helyezkedik el, és van, aki még nem tart ott.

De visszakanyarodva a DMG MORIra, ha valaki egyszer elkezd a mi gépünkkel dolgozni, rengeteg plusz dolgot kap hozzá, az összes olyan szervizszolgáltatást, ami a gép folyamatos üzemeltetéséhez szükséges. A jövőben pedig nem kell azon gondolkodnia, hogy ha ez a gép kifutott, a következő milyen legyen. Magától adódik, hogy ez már egyszer vagy többször bevált, folytassuk ennek a cégnek  a termékével.

A jól működő szolgáltatáshoz folyamatosan tartunk oktatásokat és kompetenciafejlesztést. Az új technológiákat nyilván készség szinten kell ismerni mindenkinek ahhoz, hogy hatékonyan tovább tudják adni az információt. Meg akarjuk győzni az ügyfelet – aki még hezitál –, milyen irányt válasszon. Ehhez nagyon sok idő és energia szükséges. Ahogy korábban is mondtam, évekre előre gondolkozunk. Szélesebb horizontot kell áttekinteni a sikeres működés érdekében. Van olyan iparterület, amelyik stabilabb, van, amelyikben több a változás. Ezekkel a körülményekkel kell sikeresen megküzdenünk.

Némethi Botond, NEW technology magazin