Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A jövő vállalatai kvantum-technológiába fektetnek

Kína és Hollandia élen jár a fejlesztésben

- Hirdetés -

Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantumtechnológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak.

Elképesztő ütemben nő az érdeklődés a kvantumtechnológiák iránt, amelybe a vállalatok jelenleg 23%-a már megkezdte a befektetést, további 20% pedig már most biztosan tudja, hogy a jövőben növelni fogja a befektetés mértékét – áll a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb, Quantum Technologies című tanulmányában.

Kvantumtechnológia minden szektorban

A fokozott fejlesztés nem meglepő, hiszen a kvantumtechnológia szinte minden szektorban jól hasznosítható. A fenntarthatóbb működéstől, az akkumulátorgyártáshoz használható új anyagok felfedezéséig, az információk védelmén át az orvosi szenzorokig egészen a káros ipari gázok hatásainak mérsékléséig rendkívül széles körben alkalmazható. A Volkswagen Csoport nemrég mutatta be az első, kvantumszámításon alapuló valós idejű forgalomirányító rendszert, amely minimalizálja a várakozási és utazási időt.

Sőt, a pénzügyi szolgáltató szervezetek is ebben látják a jövőt: a kockázatos (befektetési) eszközökkel kapcsolatos pontosabb árképzés, a portfóliók jobb megtérülést célzó optimalizálása, valamint a csalások észlelése kapcsán vetnék be az új technológiát. Ebben élen jár a JP Morgan, amely már alkalmazza a hibrid, kvantumtechnológiát is magába foglaló, portfóliómeghatározást segítő modellt. Ugyanakkor a tudományos területen működő szervezetek – mint a GSK – is megtalálták a kvantum „helyét” az iparágban: a vállalatok egy része már kvantumszámítógépekkel próbálja lerövidíteni a gyógyszerek fejlesztési ciklusait.

Számítástechnika, kommunikáció, szenzorok – ezeken a területeken hasít a kvantum

Leginkább három típusú kvantumtechnológia előretörése látszik kirajzolódni.

A kvantum-számítástechnika rendelkezik a legnagyobb potenciállal, de egyben ez van a legkevésbé érett szakaszban is.  Ugyanakkor a kvantumtechnológiákon dolgozó szervezetek többsége szerint öt évre vagyunk a kvantum-számítástechnika első kereskedelmi alkalmazási formáitól.

Nagy előrelépést hozhat az információcsere területén a kvantum-kommunikáció, amely a külső felekkel való kommunikációt, az adatvédelmet és a felhő alapú adatközpontokat teheti még biztonságosabbá.

A legelőrehaladottabb fejlesztési állapotban ugyanakkor a kvantumszenzorok vannak. Ezek fokozhatják a mérések pontosságát, különösen az egészségügyben/diagnosztikában, a hadiiparban, az autóiparban, az építőmérnöki területen, az építőiparban, az olaj- és gáziparban, az űriparban és a távközlési szektorban[1].

Kína és Hollandia a kvantumtechnológia zászlóshajói

A kvantumtechnológia fejlesztésében élen jár Kína (43%) és Hollandia (42%), ez a két ország rendelkezik a legnagyobb arányban olyan vállalatokkal, amelyek kvantumtechnológiákon dolgoznak. Ezzel magasan Németország és az Egyesült Királyság 26%-os, valamint a globális 23%-os átlag fölött állnak.

Egyértelműen látszik, hogy a kvantumtechnológiák egyre nagyobb ütemben kerülnek ki a kutatási környezetekből és lépnek a tényleges alkalmazás területére: a kvantum-technológiákon dolgozó szervezetek csaknem 20%-a már elérte a megvalósítási szakaszt, míg további 23% releváns felhasználási módokat azonosított be és jelenleg ezek megvalósítását készíti elő.

„A kvantumtechnológiák terén a közelmúltban elért áttörések célja, hogy új korszak kezdődjön meg a számítástechnika, a szenzorok és a kiberbiztonság területén a következő 5 évben. A kutatásunk megerősítette, hogy egyre több szervezet tájékozódik a technológiáról és folytat kísérleteket a kvantumtechnológiák tényleges felhasználási módjaival kapcsolatosan. Az elmúlt két évben különösen a pénzügyi szektorban és az autóiparban figyelhető meg a technológia előretörése. Ahhoz, hogy képesek legyünk kiaknázni ezeket az újgenerációs technológiák adta lehetőségeket, fontos, hogy már ma, amikor a kereskedelmi alkalmazási módjaik elterjednek, felkészültek legyünk. Ennek érdekében kvantumtechnológiai szakértőink csapata világszerte azon dolgozik, hogy megnyissa ügyfeleink számára ennek lehetőségét” – emelte ki Pascal Brier, a Capgemini Innovációs Igazgatója.

[1] Ezek lehetnek a föld vagy víz feltárását szolgáló kvantumos graviméterek, a folyamatok ellenőrzését és biztonságát szolgáló kvantumszenzorok, a GPS nélküli navigációt szolgáló szenzorok és oszcillátorok, vagy orvosbiológiai képalkotást szolgáló magnetométerek és szenzorok.

Capgemini

Érdemes elolvasni
NEW technology