A lézeres szkennelésnek hála nem kell felnyitni Darwin 200 éves állat- és növénymintáit
A kutatók kifejlesztettek egy olyan lézeralapú szkennelési technikát, amellyel anélkül lehet azonosítani a lezárt múzeumi preparátumos üvegek tartalmát, hogy felnyitnák azokat – megkárosítva a gyakran több száz éves mintákat. A módszer különösen fontos a természettudományi múzeumok számára, amelyek világszerte kb. százmillió folyadékban tartósított mintát őriznek.
Sok ilyen üveg ismeretlen vagy hiányosan dokumentált kémiai keverékeket tartalmaz, amelyek mérgezőek lehetnek az emberekre, vagy károsíthatják a mintákat, ha megbolygatják őket. Eddig ahhoz, hogy megállapítsák, milyen folyadék veszi körül a mintát, fel kellett nyitni az üveget, ami párolgás, szennyeződés és visszafordíthatatlan károsodás vagy mérgezés kockázatával járt.
Ez különösen nagy probléma a Charles Darwinhoz köthető, történelmi és tudományos jelentőségű gyűjtemény esetében, amit a Londoni Természettudományi Múzeumban őriznek.
Az új módszer lehetővé teszi, hogy a tudósok az üvegen keresztül elemezzék annak tartalmát, elkerülve a felnyitásával járó veszélyeket. A technika lézerekkel vizsgálja, hogy az edényen és a folyadékon áthaladó fény hogyan szóródik, és az energiaváltozások alapján azonosítja a kémiai összetételt.
Hordozható lézeres szkenner a raktárban
Az eljárás az ún. „térben eltolódott Raman-spektroszkópia” módszeren alapul. Ez egy hordozható, lézeres technika, amely a fény szóródásának mintázataiból határozza meg az üvegben lévő folyadék összetételét – közvetlen érintkezés és roncsolás nélkül.
A kutatócsoport manuális eszközökkel vizsgált meg 46 lezárt mintát, köztük még Darwin által a 19. században gyűjtött halakat, emlősöket és különféle gerinctelen állatokat. A technika az esetek közel 80 százalékában pontosan azonosította a minták tartósítófolyadékát, összességében pedig 95 százalékban részleges azonosítást adott.
A vizsgálatok fajonként eltérő tartósítási mintázatokat mutattak. Az emlősöket és hüllőket gyakran formalinnal kezelték, majd alkoholban tárolták. A gerincteleneket sokszor közvetlenül formaldehidben, esetleg glicerin- vagy propilén-glikol-adalékot tartalmazó kevert oldatokban tartósították.
Az eredmények gyakorlati segítséget nyújtanak a hosszú távú gyűjteménykezelésért felelős kurátoroknak. A jelen lévő vegyszerek ismerete segít eldönteni, hogy mikor szükséges beavatkozni, illetve csökkenteni a restaurátorokra leselkedő kockázatokat.
Toxikus tartósítószerek, robbanásveszélyes anyagok
A legtöbben nem gondolnánk, de a múzeumi raktár veszélyes üzem: egyes történelmi tartósítószerek mérgező vagy instabil vegyületeket tartalmaznak, köztük pikrinsavat vagy higanyalapú oldatokat, amelyek idővel akár robbanásveszélyessé is válhatnak. A címkék – ha egyáltalán vannak – gyakran pontatlanok az évtizedek alatt elszenvedett párolgás vagy a szennyeződés miatt.
„Az, hogy a tartósításukat az edények felnyitása nélkül elemezhetjük, lehetővé teszi e történeti anyagok épségének megőrzését, miközben biztosítjuk, hogy a jövő generációi számára is hozzáférhetők maradjanak” – emelte ki a múzeum közleményében Chelsea McKibbin vezető restaurátor.
A módszer Darwin gyűjteményén túl világszerte alkalmazható lehet a múzeumokban, ezzel biztonságosabb megoldást kínálva az elöregedő gyűjtemények kezelésére és a pótolhatatlan biológiai feljegyzések, valamint a múzeumi dolgozók testi épségének megóvására.
Gábor János, NEW technology