Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A NASA kizárja programjaiból a kínai állampolgárokat – A tiltást azonnal bevezették

A NASA azonnali hatállyal elkezdte kizárni projektjeiből – így a Holdra való visszatérésért működő Artemis-programból is – a kínai állampolgárokat. Még azok a szakemberek sem dolgozhatnak vagy kutathatnak az űrügynökségnél, akik érvényes vízummal tartózkodnak az Egyesült Államokban.

A sajtóban sorra megjelenő elemzések arra jutnak, hogy a döntés hátterében egyrészt a Trump-adminisztráció Kína-ellenessége, másrészt pedig az állhat, hogy az USA és az ázsiai ország között élesedik az űrverseny, így a NASA okkal tarthat ipari kémkedéstől.

Az értesülést, mely szerint az űrügynökségnél elutasítják a kínai állampolgárokat, a NASA szóvivője is megerősítette.

- Hirdetés -

„A NASA belső intézkedéseket hozott a kínai állampolgárok ügyében, többek között korlátozta a fizikai és kiberbiztonsági hozzáférést a létesítményeinkhez, anyagainkhoz és hálózatunkhoz, hogy garantáljuk a munkánk biztonságát” – nyilatkozta Bethany Stevens.

A NASA meetingjein sem lehetnek jelen kínaiak

A Bloomberg szerint a NASA-nál eddig sem alkalmaztak hivatalos munkatársként kínai állampolgárokat, de megbízottként vagy diákként részt vehettek a kutatásokban. Szeptember 5-től kezdődően ugyanakkor egyre több érintett számolt be arról, hogy hirtelen kizárták őket az informatikai rendszerekből.

Még durvább intézkedés, hogy egyik napról a másikra kitiltották őket a személyes megbeszélésekről is.

A döntés egyrészt a Kína-ellenes hangulat miatt, másrészt pedig azért születhetett, mert az Egyesült Államok és Kína ádáz versenyt vív a következő emberes Hold-misszióért.

Az Egyesült Államok Artemis-programja – amely az 1969 és 1972 közötti Apollo-holdraszállások folytatásának számít – 2027-re tervezi űrhajósok holdraszállását, viszont az elszálló költségek és a technológiai késedelmek hátráltatják a küldetést.

Kína ezzel szemben 2030-ig akarja Holdra juttatni a „tajkonautáit”, és az utóbbi években az USA-nál sikeresebben tartotta a határidőket.

„Most egy második űrversenyben vagyunk” – kommentálta az intézkedést a Mars felszínén dolgozó amerikai rover felfedezéseiről tartott sajtótájékoztatón Sean Duffy, a NASA megbízott igazgatója.

„A kínaiak előttünk akarnak elérni a Holdra. Ez nem fog megtörténni. Amerika korábban is vezető szerepet játszott az űrben, és a jövőben is vezetni fog.”

Kína egyébként arra is készül, hogy elsőként hozzon vissza mintát a Mars felszínéről. A robotrendszer segítségével tervezett küldetést 2028-ban akarják indítani, és a kőzeteket legkorábban 2031-ben hoznák haza a Földre.

A Trump-kormányzat ezzel szemben költségvetési javaslatban jelezte, hogy törölné az ugyanezért indított Mars-projektjét, ami jelenleg az Európai Űrügynökséggel közösen fut. Utaltak rá viszont, hogy a feladatot inkább emberes küldetéssel oldanák meg, de erről konkrét részleteket még nem közöltek.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology