A nyomkövetés új szintje: személyazonosításra is használható a Wi-Fi – anélkül, hogy más eszköz kellene hozzá
Egy római kutatócsoport olyan rendszert fejlesztett, amely az emberi test és a Wi-Fi kölcsönhatása alapján képes azonosítani a mezőjébe került személyeket. A rendszer pontossága elérheti a 95,5 százalékot, anélkül, hogy más eszköz, például kamera, okosóra vagy okostelefon jeleit használná. A megfigyelés eszköztára ezzel messze túlnőtt a kütyükün és a térfigyelő rendszereken.
A római La Sapienza Egyetem kutatócsoportja olyan rendszert fejlesztett, amely képes egyedi biometrikus azonosítót létrehozni az alapján, ahogyan az emberi test torzítja a Wi-Fi jeleket. A „WhoFi” névre keresztelt rendszer nem igényel semmilyen eszközt (például viselhető-hordozható kütyüket vagy térfigyelő kamerákat): csupán az emberi test jelenléte elég számára ahhoz, hogy felismerhető jeleket generáljon, kvázi azonosítsa a mezőjébe került személyt.
A tanulmány szerint a Wi-Fi jelek torzulása akkor is lehetővé teszi az egyének azonosítását, ha különböző hálózatokkal lefedett területeken mozognak.
A WhoFi mögött álló kutatók azt állítják, hogy a rendszerük akár 95,5 százalékos pontosságot is elérhet a nyilvános NTU-Fi adathalmaz használatával. A módszer egyébként a Channel State Information (CSI) technológiára épül, amely a Wi-Fi jelek fizikai környezettel való kölcsönhatását vizsgálja.
A legfontosabb felismerés az, hogy a Wi-Fi jel egy adott térben történő terjedésének hullámformáját megváltoztatják az útjába kerülő tárgyak és emberek. A fizikai jellemzők egyedi változásokat idéznek elő, és ezek CSI formájában rögzíthetők, hiszen „gazdag biometrikus információkat tartalmaznak” – vezetik le a tudósok, akik szerint a jelváltozások kellően specifikusak ahhoz, hogy digitális ujjlenyomatként szolgáljanak, különösen ha mély neurális hálózat elemzi őket.
Mennyiben más ez, mint bármely eddigi személyazonosító vagy megfigyelő eszköz?
A „reidentifikáció” – vagyis egy személy követése több megfigyelési ponton – nem új keletű fogalom: a videós megfigyelés például gyakran ruházat vagy fizikai jellemzők alapján követi az embereket. A Wi-Fi azonban új előnyöket kínál, hiszen a jelei függetlenek a fényviszonyoktól, falakon is áthatolnak, és nem rögzítenek felismerhető képet, így adatvédelmi szempontból előnyösebbnek tűnnek.
A WhoFi ráadásul egyáltalán nem támaszkodik telefonok vagy viselhető eszközök által kibocsátott jelekre: az emberi test önmagában elegendő számára ahhoz, hogy egyedi mintázatot hozzon létre a Wi-Fi jelekben, ami alapján azonosíthatóvá válik.
A megoldás bravúros, de új kérdéseket vet fel a passzív nyomkövetéssel kapcsolatban.
Nem ez az első ilyen rendszer: 2020-ban megjelent az EyeFi, ami viszont csak 75 százalékos pontosságot ért el. A WhoFi ehhez képest jelentős előrelépést mutat: az akár 95,5 százalékos pontosság alátámasztja a jelalapú reidentifikációs eszközök fejlődését.
Gábor János, NEW technology



