A SEMI Europe publikálta Chips Act Report című jelentését, ami feltérképezi, hogyan halad „a csipekről szóló európai jogszabály” megvalósítása, és hol maradtak hiányosságok. A dokumentum iparági visszajelzéseket összegez, és szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg a jogszabály következő szakaszához.
A szervezet megállapításai szerint Európa félvezetőiparának változó környezetében új lehetőségek és tartós szűk keresztmetszetek egyaránt jelen vannak.
A riport a Chips Act három pillérének előrehaladását vizsgálja: a félvezetőipari kutatás-fejlesztést, az elsőként megvalósuló gyártókapacitásokat, valamint az ellátási lánc ellenálló képességét és monitorozását.
A SEMI Europe elismeri a K+F programok lendületét és a gyárépítések előrehaladását, de rosszul elosztott földrajzi és technológiai lefedettséget, illetve túlzott adminisztratív terheket azonosít.
A dokumentum hiányosan támogatott területnek nevezi a chiptervezést, a félvezető anyagokat és a berendezésgyártást, valamint hangsúlyozza, hogy ezek a területek az európai erősségek közé tartoznak, de kevés célzott támogatást kapnak a jelenlegi politikától.
Ajánlások a Chips Act 2.0-hoz
A SEMI Europe a következő tárgyalási szakaszra készülve egyszerűbb adminisztratív eljárásokat javasol. A szervezet a kkv-k és startupok számára több finanszírozási lehetőséget, illetve szorosabb együttműködést sürget a nemzeti és uniós döntéshozatal között.
A jelentés szerint ezek az intézkedések gyorsíthatják a beruházási ciklusokat, csökkenthetik a bürokráciát, és szélesebb részvételt biztosíthatnak az ellátási lánc szereplőinek.
A jelentés a munkaerő fejlesztését és a köz-, illetve magánszféra együttműködését kiemelt, minden területet érintő témaként azonosítja, majd arra figyelmeztet, hogy a tehetségek hiánya és a széttagolt kezdeményezések akadályozhatják az új K+F központok és gyártóhelyek bővítését.
Összhangra van szükség az EU gazdaságbiztonsági stratégiájával is, hogy Európa megőrizze versenyképességét egy egyre fontosabb stratégiai ágazatban.
A SEMI üdvözli az EB és a tagállamok törekvéseit a régió félvezetőipari ökoszisztémájának erősítésére, de a következő szakpolitikai lépésekhez átfogó megközelítést kér, hiszen a Chips Act 2.0 egyszerre gyorsíthatja az innovációt és növelheti az ellenállóképességet a teljes félvezető értékláncban.
Gábor János, NEW technology

