Barion Pixel

- Hirdetés -

A Skoda Auto két hétre leállította autógyártását

A cseh Skoda Auto – egyetlen gyártószalag kivételével – hétfőtől két hétre leállítja a termelést mind a három csehországi üzemében a globális alkatrész- elsősorban chiphiány következtében – jelentette be Tomás Kotera, a vállalat szóvivője hétfőn Mladá Boleslavban.

A szóvivő közlése szerint a következő két hét alatt a gyár szeretné befejezni annak a mintegy 10 ezer személygépkocsinak az összeszerelését, amely a raktárakban áll.

A Skoda Auto alkalmazottainak többsége a leállás ideje alatt átlagbérének 80 százalékát kapja. Az átlagbér kiszámításakor figyelembe veszik az egyes alkalmazottak különféle juttatásait, illetve szokásos prémiumait is. A szakszervezetek álláspontja szerint az így kifizetett bér nagyjából megfelel a szokásos napi átlagkeresetnek.

- Hirdetés -

Kotera azt mondta: a Skoda értesülései szerint várható, hogy a chipek hiánya csak 2022 közepén oldódik meg.

A Skoda Auto már korábban közölte, hogy a chiphiány miatt jelentősen korlátozni kényszerül az új személykocsik gyártását. A Skoda gyárában mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van a raktárakban.

Tavaly (2021) a Skoda Auto több mint egymillió autót adott el világszerte. Csehországon kívül Skoda összeszerelő gyárak működnek Kínában, Oroszországban, Indiában és Szlovákiában. A Skoda csehországi üzemeiben több mint 30 ezer embernek ad munkát.

- Hirdetés -

A cseh autóipari szövetség vasárnap közölte, hogy több mint 250 ezerrel keveseb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ami a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent.

A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 a személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavirus járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonyítva a termelés visszaesése 22 százalék volt.

MTI

- Hirdetés -

NEW technology