Amerikai metropolisz lesz a légi taxi első nagy tesztpályája – Ellepik az eget az eVTOL-ok
A futurisztikus álmaink, amelyekben elektromos repülőkkel kerüljük ki a nagyvárosi dugókat, először Texasban ölthetnek testet, ahol a Joby Aviation közel 4200 négyzetméteres létesítményt hoz létre a Perot Field Fort Worth Alliance repülőtéren. Ez a hasleti telephely lesz a vállalat első jelentős bázisa Észak-Texasban, amely a Dallas-Fort Worth környéki műveletek központjaként szolgál. A beruházás éppen akkor valósul meg, amikor az állam arra készül, hogy a világ egyik első, nagyszabású tesztpályájává váljon az elektromos függőleges felszállásra és landolásra képes (eVTOL) légi járművek számára.
A Joby kifejezetten személyszállításra fejleszti a repülőgépeit. Mivel függőlegesen szállnak fel és le, nincs szükségük hagyományos kifutópályákra, így a nagyvárosok sűrűn beépített területein is alkalmazhatóak.
Az Amerikai Közlekedési Minisztérium és a Szövetségi Légügyi Hivatal márciusban választotta ki Texast a program egyik résztvevőjének. A projekt célja egy olyan valós környezet megteremtése, ahol tesztelhetik a légi taxik beillesztését a meglévő közlekedési hálózatba.
A tervek szerint a hálózat kezdetben a „Texasi Háromszög” városait, azaz Dallast, Austint és San Antoniót kötné össze, később pedig Houston irányába bővülne.
A biztonságos integráció azonban komoly technikai kihívás elé állítja a mérnököket. Dallas-Fort Worth térsége különösen komplex légtérrel rendelkezik a nagy forgalmú nemzetközi repülőterek és a sűrű beépítettség okán. A szakembereknek ki kell dolgozniuk, hogy az új eszközök hogyan osztozhatnak a légtéren a hagyományos repülőgépekkel. A Joby Aviation közölte: a légtérintegráció és az infrastruktúra fejlesztése érdekében szorosan együttműködik a helyi hatóságokkal.
Az új központ az ún. AllianceTexas Mobilitási Innovációs Zónában található, amely kifejezetten az új technológiák tesztelésére létrehozott köz- és magánszféra közötti kezdeményezés. A létesítmény nem csupán irodaként funkcionál, hanem összeköti a céget a regionális szakembergárdával és a meglévő logisztikai infrastruktúrával.
„A texasi projekt a légitaxi-szolgáltatást, az áruszállítást, a logisztikát és a katasztrófavédelmi alkalmazásokat is támogatja” – közölte a Texasi Közlekedési Minisztérium. A hatóságok várakozása szerint az első műveletek 2026 őszén vagy telén indulhatnak el.
A NASA és a Joby Aviation korábban már végzett szimulációkat a Dallas Love Field repülőtér környékén, ahol olyan forgatókönyveket is vizsgáltak, amelyekben óránként akár 120 légi taxi mozgott egyszerre. A mostani központ kiépítése egyfajta garancia arra, hogy ezek a számítógépes modellek a gyakorlatban is megállják a helyüket, és Texas megteremtheti azt a működési modellt, amely a globális légitaxi-közlekedés alapja lehet.
Gábor János, NEW technology



