Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

CES 2022 – Beszámoló a jövőről

A CES-ről mindig nagy élvezet beszámolnia a NEW technology magazinnak, hiszen itt mutatják be fejlesztéseiket a legismertebb és elismertebb vállalatok. Lapcsaládunk legalább 10 innovációról ejtett szót az elmúlt hetekben, amely mind a szakemberek, mind pedig a hétköznapi emberek életét könnyíthetők meg. Elhoztunk hát 4 kiemelt fejlesztést: szót ejtünk drónról, E-ink technológiáról, a „mozgások internetéről” és gépi látással foglalkozó fejlesztésről is.

Jönnek a színváltós BMW-k

A nemzetközi elektronikai kiállításról a német autógyártó sem hiányozhatott, de a mustra jellegéből adódóan nem jobb motorteljesítménnyel vagy innovatív felszereltséggel állt elő, hanem egy igazán forradalmi ötlettel, a fényezés és a digitális megoldások vegyítésével. A DPC Cars csatornáján megjelent beszámoló szerint az iX Flow karosszériakezelő technológia keretében ún. „E Ink-re” cserélték a hagyományos külső festéket, így lehetővé válik, hogy a kocsi szó szerint gombnyomásra változtassa a színét, vagy információkat jelenítsen meg a burkolaton.

- Hirdetés -

A BMW nem koncepciót, hanem működő prototípust demonstrált, elárulva, hogy az E Ink trükkje a negatív töltésű fehér, illetve a pozitív töltésű fekete pigmenteket tartalmazó mikrokapszulákban rejlik. Ezek az apróságok nem nagyobbak az emberi hajszál vastagságánál, mégis csodát tesznek az autó fényezésével: gombnyomásra képesek megváltoztatni a színét fehérről feketére, majd fordítva, akár részben vagy egészben. A müncheni gyártó szándéka az, hogy a végfelhasználók a kedvük szerinti testre szabhatóság élményét az autójuktól is megkapják – ugyanazzal az egyszerűséggel, ahogy ruhát választanak egy reggelen, vagy megosztják az állapotukat a közösségi médiában.

„Forrás: BMW”
Mindent is elektromobilizálna a Hyundai – Jön a mozgások internete (MoT)

A járműgyártó éppen csak megvásárolta a robotkutyával világhírt szerzett Boston Dynamicsot, és máris elkezdte megtervezni az elektromos járművekkel mozgásban tartott jövőt. Amint azt a honlapjukon részletesebben is kifejtik, a CES keretében vázolt Mozgások Internete (MoT) koncepciójuk lényege egy olyan ökoszisztéma létrehozása, ami felöleli a személyes, szolgáltatói és logisztikai mobilitást.

Az egész futurisztikus kép alapja az ún. Plug & Drive (PnD) moduláris platform, amit a Hyundai nem túl szerényen all-in-one megoldásként jellemez. Az egykerekű egység elektromos meghajtással és felfüggesztéssel, valamint intelligens kormányzással és fékezéssel, sőt, végtelen rotációval rendelkezik, magyarán akár 360 fokos fordulatot is képes tenni. A LiDAR és kameraszenzorok természetesen önvezető egységgé teszik a PnD-t, ami gyakorlatilag bármire csatlakoztatható – az asztaloktól a konténerekig.

Az ipari célú robot mellett egy személyszállítást szolgáló PBV (Purpose-Built Vehicle) koncepciójával is megismerkedhettek a Hyundai látogatói. A jármű egy 133 cm széles, 125 cm hosszú és 188,5 cm magas, összesen négy darab PnD-n guruló, egyszemélyes „fülke”, amit utolsó kilométeres utazásokra vagy nagy telephelyen történő közlekedésre terveztek. Túl nagy vezetési élményt ne várjunk tőle (nem is azért van), mert egyetlen okos joystickkal szerelték fel, így nincs szükség pedálokra, sőt, kormánykerékre sem.

„Forrás: Hyundai”
Új AI-vezérelt drónt mutatott be a Skydio

Az amerikai gyártó egy korábban kiadott modell, a zászlóshajóvá előlépett Skydio 2+ új verzióját jelentette be a kiállításon. A frissített kvadrokopter leginkább mesterséges intelligenciával vezérelt repülésirányítási szoftvere miatt különleges – mutat rá a Wired.

A cég KeyFrame névre hallgató AI-megoldása ismerősnek tűnhet, hiszen eléggé hasonlít a DJI legutóbbi termékeiben alkalmazott rendszerre, igaz, annál azért tágabb irányítási lehetőségeket ad a pilóta kezébe. A drón leginkább tűpontos és gördülékeny videók autonóm forgatásában a legjobb, még nagyon komplex repülési útvonalak esetén is.

Tesztek egyelőre nincsenek, hiszen a Skydio csak most dobta piacra a frissített verziót, de a készülék különböző csomagokban máris hozzáférhető. A meggyőző specifikációk (30-120 fps, akár 3840×2160-as felbontás, 60 km/h, 4,5 km-es repülési magasság stb.) mellé kezdő, sport, mozi és pro felszerelés járhat, hasznos kiegészítőkkel. Ezért cserébe 1099-2169 dollárt (352-695 ezer forintot) kell leszurkolni.

„Forrás: Skydio”
A SENSR előre látja a közeli tárgyak mozgását

Egyedülálló frissítést kapott a háromdimenziós gépi látással foglalkozó Seoul Robotics SENSR szoftvere. A továbbfejlesztett, 2.2 változat akár félezer objektum mozgását tudja követni egyszerre, megjósolja azok haladási irányát vagy sebességét, illetve jármű, kerékpáros és gyalogos osztályba sorolja őket. A mélytanulással (DL) erősített mesterséges intelligencia nem csak a közösségi közlekedésben tudja hozni az egyedülálló teljesítményt: önvezető autók mellett autonóm mobil robotok rendszerébe telepítve is működik, tehát a városi környezeteken kívül logisztikában, gyártásban, kiskereskedelemben szintén fontos szerepe lehet.

„A mélytanulás beemelése egy 3D érzékelő programba a LiDAR iparág egyik utolsó korszakalkotó felfedezése lehet”, kommentálta a frissítés megjelenését a Seoul Robotics ügyvezetője. HanBin Lee úgy véli, a mind érzékenyebb lézerradarok fejlesztése most már nem annyira fontos – inkább a 3D percepciós szoftverekbe érdemes fektetni, hogy az adatokat minél működőképesebb megoldásokká alakítsák.

A szoftvert úgy sikerült felépíteni, hogy kompatibilis legyen legalább 75 különböző, a piacon most is kapható 3D érzékelőtípussal, köztük képalkotó radarokkal, LiDAR-okkal és 3D kamerákkal. A megoldás iránt egyre többen érdeklődnek, köztük olyan cégek, mint a BMW, a Mercedes-Benz, vagy Dél-Korea legnagyobb diszkontüzletlánca, az e-mart.

„Forrás: Seoul Robotics”

NEW technology magazin

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology