Először nyerte meg EV a kíméletlen off-road rallyt
Szépen rácáfolt az EV-ket közfelkiáltással övező sztereotípiákra (főleg a hagyományos üzeműekkel szemben elmaradó hatótávra) egy 4×4-es Rivian R1T. Ez a platós terepjárótípus lett az első teljesen elektromos autó, amivel nemcsak teljesíteni, de megnyerni is sikerült a hírhedt The Rebelle Rallyt. A verseny méltó a nevéhez: a leghosszabb távot öleli fel az összes amerikai rally között, hiszen az útvonal 2500 kilométeres, és végighalad a legsivatagosabb kaliforniai, illetve nevadai terepeken.
Az 55 csapatos verseny első 20 helyezettje közül négy ült Rivian EV-ben, és az egyik győzni is tudott – számol be az Interesting Engineering. Ez az első alkalom a Rebelle Rally nyolcéves történetében, amikor egy kizárólag elektromos hajtáslánccal rendelkező kocsi nyert. Nagy szó továbbá, hogy a rekordot két női versenyző, Lillian Macaruso és Alexandra Anderson érte el. Mindketten a Rivian alkalmazottai.
Az amerikai autógyártó autói 2020 óta szerepelnek a világ egyik legkeményebb off-road versenyén. Az idei, október 12-21-ig rendezett The Rebelle Rallyn az első, a 11-ik, a 20-ik és 30-ik pozícióban is egy Rivian végzett, ráadásul a győztes csapat épp klasszikus terepjárómárka autóit előzte meg: a második egy Plug-in Hybrid Jeep Wrangler Rubicon 4xe, a 3. egy Ford Bronco Raptor, míg a 4. egy Toyota 4Runner lett.
„Nagyon sokat tanultunk és fejlődtünk az edzéstől a versenyig. A világ olyan területeit ismerhettem meg, amelyekről soha nem gondoltam volna, hogy látni fogom: völgyeken, hegyeken, dűnéken suhantunk át fenntarthatóan és szinte hangtalanul az R1T-nkkel” – írta Anderson a Rivian blogján.
Gábor János, NEW technology