Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Jóváhagyást kaptak a Scania tudományos alapú célkitűzései

- Hirdetés -

A nehézkategóriás haszonjárművek jelentősebb gyártói közül elsőként a Scania távlati éghajlatvédelmi célkitűzéseit hivatalosan jóváhagyta a Tudományos alapú célkitűzések nevű kezdeményezés (Science Based Target initiative – SBTi). A Scania elkötelezett a párizsi egyezmény célkitűzéseinek elérése iránt, miszerint a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokra kell korlátozni.

A Scania a saját működéséből eredő szén-dioxid-kibocsátást ötven százalékkal csökkenti 2025-re, míg a termékei szén-dioxid-kibocsátását húsz százalékkal csökkenti ugyanebben az időszakban.

Mivel a mi iparágunkban a szén-dioxid-kibocsátás több mint kilencven százaléka azt követően keletkezik, hogy a termékek elhagyják a gyárainkat, muszáj ezt a kibocsátást is figyelembe vennünk. Az egyszerűen nem elég, ha csak arra korlátozzuk magunkat, hogy a saját kibocsátásunkat mérsékeljük. Ezért szorosan együttműködünk majd az ügyfeleinkkel, hogy kisebb éghajlatváltozási hatással üzemeltethessék tehergépjárműveiket, autóbuszaikat és ipari motorjaikat – mondta a Scania elnök-vezérigazgatója, Henrik Henriksson.

- Hirdetés -

Az SBTi jóváhagyása igazolja, hogy a Scania célkitűzései összhangban állnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó jelenlegi legszigorúbb iránymutatással – 1,5 Celsius-fok az 1-es és a 2-es hatályossági kör számára. A Scania által kitűzött célok a vállalat működéséből származó közvetlen és közvetett kibocsátásokat egyaránt magukban foglalják (1-es és 2-es hatályossági kör), valamint a termékek használatával járó kibocsátásokat is (3-as hatályossági kör).

Gratulálunk a Scaniának az elkötelezettségéhez, hogy sürgősen megtette azt, ami szükséges az éghajlatváltozási válság kezeléséhez” – mondta Alexander Farsan, a Tudományos alapú célkitűzések nevű kezdeményezés (SBTi) egyik partnerénél, a WWF-nél a Tudományos alapú célkitűzések világszintű vezetője. „Ők az első nehézhaszonjármű-gyártó, akik kitűztek egy nagyratörő 1,5 Celsius-fokos célt az SBTi-n keresztül, és elkötelezték magukat, hogy nemcsak a saját működésükből, hanem a járműveik használatából eredő kibocsátást is csökkentik.

„A tudomány ma már világosan látja, hogy a jövőnk a Földön attól függ, hogy a globális felmelegedést jóval 2 Celsius-fok alatt tudjuk-e tartani, amihez az kell, hogy tízévente felére csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást. A tudományos alapú célkitűzések létfontosságúak ahhoz, hogy sikerrel járjunk ebben a törekvésünkben. A nehézsúlyú fuvarozás a társadalmaink gerince, és a Scania elkötelezettsége az éghajlatvédelem érdekében a tudományos alapú célkitűzések iránt a teljes értéklánca mentén nemcsak az éghajlatváltozási kockázatok csökkentéséhez járul majd hozzá, hanem egy erőteljes jelzést is küld majd a gazdaságon keresztül, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése valós feladat, nem tűr halasztást és beruházást jelent a jövőbeli versenyképességbe” – mondta Johan Rockström, a földtudomány professzora és Németországban a potsdami éghajlatkutató intézet igazgatója.

Az elmúlt évek során a Scania jelentősen csökkentette a saját működéséből és a saját fuvarozási, illetve logisztikai tevékenységéből származó szén-dioxid-kibocsátást. A Scania azon is dolgozott, hogy üzemanyag-hatékonysági intézkedéseken keresztül minimalizálja termékei szén-dioxid-kibocsátását. A vállalat már több mint 25 éve az iparág legszélesebb kínálatát biztosítja a fosszilis üzemanyagok alternatíváival működő termékekből.

2019 szeptemberében a Scania bejelentette a tudományos alapú célok kitűzésére irányuló szándékát. Ezeknek a célkitűzéseknek a mostani jóváhagyása újabb fontos mérföldkövet jelent a fosszilis energiaforrásoktól mentes közlekedés felé vezető úton.

„Függetlenül attól, hogy éppen egy válság kellős közepén vagyunk, mint most, vagy nem, nem kötünk kompromisszumot a fenntarthatóságot illetően. A Scania célja az, hogy élen járjon a fenntartható közlekedési rendszerre való átállásban, és mi továbbra is teljes mértékben elkötelezettek maradunk ez iránt” – mondta Henrik Henriksson.

Scania

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology