Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Önvezető busszal húzhatnak el az észtek

- Hirdetés -

Az autonóm járművek nemcsak a közforgalomban való részvételre kaptak engedélyt, hanem személyszállításra is, ezzel komoly versenyelőnyt érhetnek el más autonóm rendszereket gyártó cégekkel szemben.

Sikerrel teljesítették hatvan napig tartó próbaüzemüket az észt Fabulos (Future Automated Bus Urban Level Operation Systems) konzorcium járművei, amelyekkel egy működőképes, teljesen autonóm tömegközlekedési rendszert szeretnének felépíteni. A kéthónapos tesztidőszakot a görögországi Lamia községben teljesítették: Iseauto elnevezésű önvezető kisbuszaik közel 400 embert szállítottak, és összesen 1.930 km-t futottak, számolt be a Robotics & Automation News.

Az észt AuveTech leginkább félbevágott mentőautóra emlékeztető, mégis bájos járműve az első olyan autonóm közlekedési eszköz, amely most már törvényesen is róhatja Görögország közútjait. Ehhez persze bizonyítania kellett: a tesztidőszakban remekül alkalmazkodott a közlekedési helyzetekhez, jól reagált a többi járművezetőre és a gyalogosforgalomra, mindeközben folyamatosan kommunikált a központi vezérlővel és az okos buszmegállókkal. Utóbbiak lényegében kis, napelemmel működő terminálok, amelyeknél – vagy mobilapplikáción keresztül – az utasok fuvart kérhetnek, és előre jelezhetik speciális igényeiket, például azt, ha kerekesszékkel vagy babakocsival szállnának fel. A tesztidőszakra egyedi szabályok vonatkoztak: ügyelve az utasok és a gyalogosok biztonságára a cég egy-egy szakértője mindegyik minibusz haladását személyesen felügyelte, és a maximális sebességet 25 km/h-ra korlátozták.

- Hirdetés -

Az utasok visszajelzései alapján praktikus, biztonságos és várhatóan népszerű tömegközlekedési megoldás született. Mari-Ly Klaats, a Fabulos igazgatótanácsának tagja szerint fontos mérföldkőhöz érkezett a több éve tartó program, ami bizonyította, hogy a mobilitás még nagy lehetőségeket tartogat. Úgy véli, hogy a sikeres görögországi tesztelés egy hosszú út kezdete, és a pozitív visszajelzések arra sarkallják őket, hogy a jövőben még jobb, még okosabb megoldásokat dolgozzanak ki. Tanel Talve, a konzorciumban résztvevő Modern Mobility képviselője a tesztidőszakot záró sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy az ehhez hasonló projektek segítségével minden város fel tud készülni a jövő technológiáinak alkalmazására, és arra, hogy a közszolgáltatások részévé tegye az elektromos, autonóm járműveket.

A Fabulos projekt fő támogatója az Európai Unió, és a Forum Virium Helsinki irányításával valósul meg. Tesztidőszakot nemcsak Görögországban, hanem Tallinn-ban is tartottak, a Mobile Civitatem szervezésében. A konzorciumban résztvevő cégek a Modern Mobility, a TalTech, az Auve Tech és a Fleet Complete, együttműködő partner a Bercman Technologies.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology