Barion Pixel

Rekordméretű, szélenergiával működő meghajtórendszert telepítettek egy óriáshajóra

A szélenergia hasznosítására szakosodott Anemoi Marine Technologies befejezte öt „Rotor Sail” telepítését a világ legnagyobb ércszállító hajójára, a Sohar Maxra. A 400 ezer tonna teherbírású hajó ezzel a legnagyobb szélmeghajtású technológiával felszerelt hajójává vált – állítja a cég.

A Rotor Sail – korábbi nevén Flettner Rotor – olyan energiamegtakarító technológia, ami magas hengerekből áll – ezeknek a forgása képes a szél erejét kihasználva extra tolóerőt biztosítani a hajónak. A megoldás jelentősen csökkenti az üzemanyag-felhasználást és az emissziót, ezzel hozzájárulva a hajózás környezeti terheinek enyhítéséhez.

A Sohar Max fedélzetére öt, egyenként 35 méter magas és 5 méter átmérőjű Rotor Sail került. A technológiát a kínai COSCO Zhoushan hajógyárban telepítették, kiegészítve egy egyedi, hajlítható rendszerrel. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a tornyokat függőleges állásból elfektessék, ezzel sikerült biztosítani, hogy a szélvitorlák ne akadályozzák a rakodási műveleteket.

- Hirdetés -

A technológia bevezetésétől évi hatszázalékos üzemanyag-megtakarítást és akár háromezer tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást várnak. A Sohar Max már megkezdte az első, Tubaraóba vezető útját az új technológiával, és a rendszer tesztelése a következő hajóutakon is folytatódik.

„Ez az Anemoi és általában a szélhajtás számára is mérföldkő, hiszen megmutatja, milyen jelentős hatása lehet a szélenergiának még a legnagyobb hajók esetében is” – nyilatkozta Nick Contopoulos, az Anemoi Marine Technologies gyártási és partnerségi igazgatója.

A brazil Vale bányászati óriás már bejelentette, hogy a következő évben egy másik 400 ezer tonnás ércszállítóra, az NSU Tubaraóra is felszereli az Anemoi által gyártott Rotor Saileket. Ez a projekt 2025 szeptemberére készülhet el, szintén jelentős üzemanyag- és emissziócsökkentést eredményezve.

A Vale projektjei az Anemoi azon törekvéseinek sorába illeszkednek, amelyek a világ legnagyobb hajótulajdonosai és üzemeltetői számára kínálnak fenntartható megoldásokat. A szélenergia új dimenziót nyit a hajózás jövőjében, és az Anemoi Rotor Sail telepítései is ezt az irányt erősítik.

Gábor János, NEW technology

⇓ HALLGASD TE IS A NEWtechtalk PODCASTOT!!! ⇓

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology