Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Rokonnak építették az első okos kerekesszéket

- Hirdetés -

Nem szenvedélyből vagy nyereségvágyból, hanem személyes okból készült.

Barry és Jered Dean LUCI névre hallgató okos kerekesszéke persze azzal a hosszútávú és nemes céllal készült, hogy megkönnyítse a fogyatékkal élők életét, de elsősorban Barry gyermekén, Katherinen szerettek volna segíteni vele, olvasható az Industry Week riportjában. A cél az volt, hogy a kislány szabadabb mozgásteret kapjon, és biztonságosabban közlekedhessen. A már meglévő elektromos kerekesszéket sztereovíziós radarral és ultrahangos érzékelőkkel látták el, így az képes feltérképezni a körülötte lévő teret, és elejét veszi a borulásoknak, eséseknek, ütközéseknek, mivel időben megállítja a széket, akár a felhasználó utasítását is felülbírálva.

A legnagyobb kihívást a megfelelő, elvileg már létező szenzorok beszerzése jelentette, hiszen kiderült, hogy az ipari robotok mindig adott környezetben mozognak, ezért az érzékelőik nem alkalmasak a folyton változó körülmények letapogatására. Az autonóm közúti járművek eszközei megint csak nem jöhettek számításba, ugyanis útjelzések és térképek alapján működnek. Végül saját radart és ultrahangos szenzort kellett építeni. Szintén elengedhetetlen volt, hogy a kerekesszék állandóan online legyen, márpedig nem minden fogyatékkal élő használ okostelefont. Itt jött képbe az IoT egészségügyi változata, az Internet of Medical Things (IoMT) szolgáltatás, amivel a jelenleg piacon lévő elektromos székek kétharmadát fel lehetne okosítani. Katherine széke adatokat tölt a felhőbe, és fogad is onnan, bárhol járjon éppen a kislány, mert a rendszer automatikusan vált az egyes szolgáltatók tornyai között, biztosítva a maximális jelerősséget. És mit jelent mindez a felhasználóknak? Semmi sem érzékelteti jobban, mint ez az egy perc:

- Hirdetés -

A feltalálók reményei szerint ez csak a kezdet, és bíznak benne, hogy a LUCI-val a segítő technológiák fejlesztésének egyfajta katalizátorává válnak. Ők már megalkottak egy olyan motoros kerekesszéket, amelynek a tömeges alkalmazásával összeköttetésbe kerülnek az eszközök, és adatokat osztanak meg egymással, így robbanásszerű előrelépést eredményezhetnek a fogyatékkal élők egészségének és jóllétének elősegítésében. A Dean fivérek maguk is dolgoznak tovább: az okoseszköz elveit felhasználva további egészségügyi eszközök és automata otthonok tervezésébe fognak.

A LUCI-t az egész világon komolyan veszik: számtalan tudományos elismerést nyert, köztük a TIME Magazin „Legjobb találmány 2020” díját.

Gábor János / New Technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology