Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Település- és közlekedésfejlesztési projektben vettek részt a Széchenyi István Egyetem hallgatói Németországban

Németországban rendezték meg a „City&Traffic” elnevezésű település- és közlekedéstervezéssel foglalkozó nemzetközi nyári egyetemet. A 27. alkalommal megtartott tervezési gyakorlaton minden évben, így idén is részt vettek a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói.

„Hogyan működhetne jobban a weimari közlekedés?” – erre a kérdésre kereste hét ország mintegy 35 hallgatója a választ a nemrég megtartott „City&Traffic” nemzetközi településtervezési gyakorlaton. Az 1996 óta megrendezett nyári egyetem már hagyománynak számít a Széchenyi István Egyetem életében, hiszen a workshopon minden évben részt vettek a győriek, öt alkalommal pedig rendezői is voltak az eseménynek.

Idén a Weimari Bauhaus Egyetem adott otthont a szakmai programnak, a német házigazdák cseh, osztrák, lengyel, szerb, szlovén és magyar delegációkat láttak vendégül. Utóbbit a Széchenyi István Egyetem hallgatói adták, akiket dr. Miletics Dániel, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar docense kísért el a hatnapos eseményre. „A workshop célja, hogy különböző országokból érkező hallgatók szakmai témákon dolgozhassanak együtt, egymástól tanulva. A fiatalok konkrét projektfeladathoz kötődve konstruktív vitákat folytatnak, ezáltal fejlődnek a nyelvi készségeik is” – részletezte az oktató, aki pályája elején még egyetemistaként vett részt a tervezési gyakorlaton.

- Hirdetés -

Az évek során folyamatosan nőtt a program népszerűsége, és jó néhány intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, egy dolog azonban nem változott: nincs „City&Traffic” a Széchenyi István Egyetem nélkül. Dr. Miletics Dániel elmondta, az évek során több győri oktató is aktívan közreműködött a hagyomány fenntartásában, így például dr. Tóth-Szabó Zsuzsanna, dr. Makó Emese és Szántósi Bence. „A pozsonyi és az erfurti egyetemekkel közös alapítású ez a workshop, Koren Csaba professzor és külföldi kollégái hozták létre. Ma már nagyon változatos képzésekről érkeznek a hallgatók: építő-, közlekedés-, településmérnök, építész, vízmérnök és környezetmérnök szakosok is teljesítették már ezt a tervezési gyakorlatot”. A sokszínűséget a részt vevő egyetemek is adják, hiszen Belgrádtól Krakkón át egészen Vilniusig Európa számos nagyvárosából érkeznek delegációk.

Az idei volt az első év, amikor kizárólag nemzetközi fiatalokból állt a magyar csapat: indiai, jemeni, jordán, szír, és etióp hallgatók képviselték a Széchenyi-egyetemet. „Nagyon pozitív tapasztalat volt, hogy a külföldi oktató kollégák is dicsérték a mieinket, akiket aktív jelenlét, ötletgazdagság és bátorság jellemzett az egész program során” – tette hozzá büszkén a Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék docense. Kiemelte, hogy a részvétel kiváló lehetőség a szakmai tudás hasznosítására, ráadásul az utazás, a szállás és a napi kétszeri étkezés térítésmentes a hallgatók számára.

A feladatok minden évben sokrétűek: egyes csoportoknak tömegközlekedési kérdéssel kell foglalkoznia, másoknak közlekedésbiztonsági problémára kell megoldást találni, de településfejlesztési kihívásokkal is gyakran szembesülnek a hagyományosan vegyes összetételű hallgatói csapatok. Az idei workshop résztvevőinek is valós weimari közlekedési-várostervezési nehézségek orvoslására kellett javaslatot tenniük, az egyik miniprojekt például az egyetem campusát kettészelő autóút funkcionális áttervezéséről szólt.

A rövid nyári egyetem alatt a fiatalok ellátogathattak a Weimari Bauhaus Múzeumba, valamint lehetőségük nyílt a nagyközönség előtt is prezentálni ötleteiket az egyetem éves projektbemutatójával egybekötött eseményzárón. Dr. Miletics Dániel örömmel számolt be arról, hogy hallgatói kiválóan helytálltak a szakmai programok során, és rendkívül pozitív élmény volt számukra a workshop, amelyet jövő évben Csehországban rendeznek meg.

SZIE

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni

- Hirdetés -

- Hirdetés -

NEW technology