Arról sokat hallunk, hogy világunk fuldoklik a műanyagban, de arról kevesebbet, hogy ugyanez a helyzet a betonnal is. Mára már a víz után a beton a legszélesebb körben használt anyag. A globális építőipar több, mint 15.000 kádnyi betont termel mindössze pár másodperc alatt. A cementgyárak ontják magukból a szén-dioxidot és a káros hatások következményei beláthatatlanok. A betonnak viszont van egy környezetkímélő alternatívája: a talajcsavar.
A beton nem más, mint egy mesterséges építőanyag, amelynek összetevői a kavics, a homok, a cement és a víz. Előnye, hogy bármilyen alakra formázható, megszilárdulva erős tartószerkezetként működik. Ma az egyik legtöbbet használt lakás-, út-, híd- és egyéb szerkezetépítő alapanyaga.
„Amikor kiássuk a földet és beletesszük a betont azzal máris hatalmas károkat okozunk. A betonban különböző szervetlen anyagok vannak, mint a cement. Tudjuk, hogy ami nem természetes, ami mesterségesen előállított anyag az a föld mikrobiólógiájának nem tesz jót. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a szervezetünkbe folyamatosan mesterséges anyagokat vinnénk be, az előbb-utóbb kárt okoz a testünknek” – mondta Kajári Zoltán, az Ecotrex egyik tulajdonosa.
Sok esetben a talajcsavar válthatja fel a betont
A szakemberek szerint a következő években a betont a talajcsavarok válthatják fel sok esetben. A már Magyarországon is megjelent alapanyagnak kiváló a teherbírása és az anyagminősége is. Ráadásul sokkal kisebb időráfordítással és felfordulással telepíthető, mint bármilyen más alternatívája.
“A talajcsavarokat gyorsan lehet telepíteni, valamint a munkálatok rendkívül tisztán kivitelezhetőek. Nem szükséges egy már parkosított, rendezett területre munkagépekkel és más nagy berendezésekkel felvonulni, telepítés után pedig néhány órával már építeni is lehet rá. Ha pedig esetleg át akarják helyezni őket, az is gyorsan megoldható” – mondja Szeles Péter, az Ecotrex másik tulajdonosa.
Pénztárcabarát megoldás minőségi változatban
Bár néhány éve már jelen van Magyarországon a talajcsavar, de eddig kevésbé volt ismert. Előnyei közé tartozik, hogy mobilisabb és jóval olcsóbb, mint a beton.
„Bár még kevesen ismerik Magyarországon, de jóval olcsóbb mint a beton. Az volt a célunk, hogy egy olyan terméket képviseljünk, ami pénztárcabarát, de közben minőségi” – tette hozzá Kajári Zoltán.
Megoldás lehet a szakemberhiányra is
Az otthonfelújítási és otthonteremtési támogatás miatt az építőipar húzóágazat lett, de folyamatos problémát jelent a szakemberek hiánya. Ezen is segíthet, ha valaki olyan alternatív eszközöket vesz igénybe az építkezése során, mint a talajcsavar. Hiszen nem csak spórol vele, hanem jobban halad és környezettudatosabban tud építkezni.
„Valóban nagyon nagy az ágazatban a munkaerőhiány. Bármilyen építkezéssel kapcsolatos feladatokra hónapokkal, de előfordul, hogy egy évvel előre kell egyeztetni. A talajcsavarokkal az alapozási munkálatok viszont egy napra rövidülnek” – árulta el Szeles Péter, aki azt is hozzátette, az Ecotrex az értékesítés mellett szolgáltatást is nyújt, vagyis a teljes beszerelést vállalni tudják.