Barion Pixel

- Hirdetés -

6,5 milliárd forintos autóipari beruházást hajt végre három japán vállalat Magyarországon

Három japán vállalat összesen 6,5 milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány 2 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a fejlesztések 5300 ember munkahelyét védik meg.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Hangsúlyozta, hogy a beruházásoknak azért is van különös jelentősége, mert a globális és a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó iparágban, az autóiparban valósítják meg ezeket.

A három vállalat a globális autóipar legjelentősebb beszállítói között van, fejlesztéseik hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország meg tudja tartani vezető pozícióját az európai autóiparban – tette hozzá.

A biatorbágyi Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft., a székesfehérvári DENSO Manufacturing Hungary és az esztergomi Diamond Electric Hungary Kft. új gyártási technológiát vezet be, növelik a magyar autóipar rendelkezésére álló beszállítói kapacitásokat, a beruházások biztosítják, hogy a járműipar továbbra is húzóágazat lesz a magyar gazdaságban – mondta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter kiemelte, hogy mintegy 173 ezer ember dolgozik az autóiparban, amelynek az elmúlt tíz évben két és félszeresése, csaknem 10 ezer milliárd forintra nőtt a termelési értéke.

Magyarország mindig arra törekedett, hogy gazdaságpolitikájában két lábon álljon, ezért a nyugat-európai és az észak-amerikai kapcsolatok fenntartása mellett 11 éve következetesen építi a hatékony együttműködést a tőle keletre eső világgal, elsősorban gazdasági, kereskedelmi és beruházási szempontból – fejtette ki.

A kormány helyes döntést hozott a keleti nyitás stratégia megindításával, amit az is mutat, hogy tíz év alatt 25 százalékkal nőtt a keleti országokkal folytatott magyar kereskedelmi forgalom, 2019-ben és 2020-ban pedig keletről érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra – hangsúlyozta a külügyminiszter, kiemelve, hogy ezekért a beruházásokért komoly verseny folyt.

A japán vállalatok meghatározó szerepet játszanak a magyar gazdaság működésében és növekedésében, rendkívül magas technológiai színvonalukkal pedig hozzájárulnak a hazai gazdaság dimenzióváltásához. Ma Magyarországon 180 japán vállalat több mint 30 ezer embernek ad munkát, a távol-keleti országok közül a második legjelentősebb beruházó Japán – jelezte.

A japán vállalatok a legnehezebb időszakban sem hagyták el Magyarországot, ezt jelzik a most bejelentett beruházások is – mondta.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a Brüsszel által koordinált vakcinák beszerzése sokkal lassabban halad az előre jelzettnél.

Ezért a kormány folytatja a keleti tárgyalásokat is, és ha a magyar hatóságok engedélyt adnak az oltóanyag beszerzésére keleti irányból, akkor nagy mennyiségű oltóanyagot vásárolnak – fogalmazott a miniszter.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára hangsúlyozta, a tárca a koronavírus-járvány miatt kiemelten kezeli a munkahelyek megtartását és az új munkahelyek teremtését, az Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft. 1064 munkahely megőrzését vállalta.

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője a DENSO Manufacturing Hungary beruházása kapcsán úgy fogalmazott, a magyar kormány a legjobb döntést hozta, amikor nem a segélyezést, hanem a beruházások ösztönzését választotta. Mint mondta, a vállalat 4000 munkavállalót foglalkoztat, munkahelyük megőrzése 4000 családot érint Székesfehérváron.

A Diamond Electric Hungary Kft. beruházása kapcsán Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a vállalat már tavaly is sikeresen pályázott, kiemelte emellett az innováció szerepét a cég fejlesztéseiben.

MTI

- Hirdetés -

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!