Északi szomszédunk egy százmillió eurós (kb. 40 milliárd forintos) projekt keretében szerelt le két darab, szovjet érából származó, 1970-es években üzembe helyezett atomreaktort. A munkát európai támogatással, robottechnikával és szigorú hatósági kontroll mellett végezték – számolt be közleményben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A bohunicei avagy jászlóapátszentmihályi atomerőműben két VVER-440-es nyomottvizes reaktort és a hozzájuk tartozó rendszereket kellett leszerelni és eltávolítani. A művelet – amelyre okkal figyelünk mi, magyarok is, hiszen a Paks I. atomerőműben ugyanilyen típusú reaktorok üzemelnek – sikerrel zárult, ami egy jelentős nukleáris leszerelési projekt végét jelenti.
A program Bohunice Nemzetközi Leszerelési Támogatási Alap (BIDSF) finanszírozásával valósult meg, Európai Uniós és más forrásokból, az EBRD kezelésében.
A Westinghouse Electric Company vezette konzorcium – amelyben a szlovák VUJE mérnöki vállalat is részt vett – több mint százmillió eurós költségvetésből biztosította a gőzfejlesztők, fő keringtető szivattyúk, nyomástartók és a reaktortartály belső részeinek biztonságos kezelését.
A helyszíni munkálatok során 6700 tonna radioaktív és szennyezett szerkezetet bontottak el fejlett technológiákkal, például robotizált dekontamináló rendszerekkel és egyedileg gyártott berendezésekkel. A konzorcium ezenfelül 3800 tonna elavult, nem radioaktív anyagot, illetve 479 tonna másodlagos radioaktív hulladékot dolgozott fel – a szabályozó hatóságok szigorú felügyelete mellett.
Massimo Garribba, az Európai Bizottság energiaügyi főigazgató-helyettese szerint „iránymutató” leszerelési projekt valósult meg, egy „nagy volumenű nemzetközi vállalkozás” keretében. „A biztonsági előírások szintje, valamint az újrahasznosított anyagok mennyisége – amelyek teljesen összhangban állnak a körforgásos gazdaság elveivel – kiemelkedőnek tekinthetők.”
Szlovákia az uniós csatlakozása egyik feltételeként egyezett bele, hogy idővel leszereli a szovjet érából származó atomreaktorait. Ezt megelőzően 2006-ban és 2008-ban hajtottak végre hasonló műveleteket. Bohunicében két további régi reaktor üzemel – amelyeket két-három évvel a paksi atomerőmű 1982-es beindítása után kapcsoltak a hálózatra –, illetve még kettő termel áramot (1998 és 1999 óta) a mohi atomerőműben, ahol 2023-ban egy újat is felkapcsoltak és még egy építése zajlik.
Gábor János, NEW technology


