Barion Pixel

Csernobil visszatér: új reaktorokat üzemelnek be az ukrán atomkatasztrófa helyszínén

Ukrajna kis moduláris reaktorok (SMR) telepítését tervezi a csernobili elzárt övezetben – számolt be az Interfaxnak adott interjújában az Elzárt Övezet Kezeléséért Felelős Állami Ügynökség vezetője. Hrihorij Iscsenko közölte: országa készen áll rá, hogy földterületet biztosítson az NNEGC Energoatom számára az SMR-ek elhelyezéséhez, és „a projekt beindításáról szóló megállapodást remélhetőleg hamarosan alá is írják”.

Az SMR-ek (amelyek fejlesztésének hazai támogatásáról tavasszal Szijjártó Péter külügyminiszter is tárgyalt az USA-ban, az ukránoknak várhatóan kész reaktorokat szállító Westinghouse energiaipari céggel) az utóbbi évek talán legígéretesebb, de egyelőre kísérleti fázisban lévő atomenergia-technológiáját képviselik. Világszerte nagy lehetőséget látnak bennük, mert a telepítésük nagyságrendekkel olcsóbb, mint a hagyományos atomerőműveké, ráadásul könnyebben szabályozhatóak, ami biztonsági szempontból sem elhanyagolható tényező – különösen az ukránok számára.

Csernobil neve máig összeforr a világ egyik legismertebb nukleáris katasztrófájával. Az 1986-os esemény során radioaktív felhők terjedtek szét a Szovjetunió területén, körülbelül 8,4 millió embert téve ki sugárzásnak. A becslések szerint több mint 250 ezer embernél alakult ki rákos megbetegedés, és megközelítőleg százezren haltak meg közvetlenül az atombalesettel összefüggésben.

- Hirdetés -

Az ukrán állami Energoatom és az Ukrenergo összesen tizenkét lehetséges helyszínt jelölt ki SMR-ek létesítésére. Kijev a jövőbeni villamosenergia-szükséglet kielégítésében számít ezekre a berendezésekre, különösen a háború lezárása után. Korábbi jelentések szerint Ukrajna a nagyobb Westinghouse AP1000 típusú reaktorok beszerzése mellett saját SMR-programot is indítani szeretne.

2023-ban az Energoatom már aláírt egy megállapodást a Holtec céggel kb. húsz darab SMR telepítéséről, de az ukránok más moduláris reaktorokat fejlesztő vállalatokkal is folytatnak tárgyalásokat.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology