Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Bosch Rexroth 2023-ban növelte árbevételét – a 2024-es év kihívásai

A Bosch Rexroth a 2023-as pénzügyi évben ismét dinamikusan növekedett. Az árbevétel az előző évhez képest 7,5 százalékkal, mintegy 7,6 milliárd euróra emelkedett. A növekedést a vállalatfelvásárlások mellett a pozitív regionális fejlemények is elősegítették, például Indiában. Azonban a gazdasági visszaesés miatt, különösen a fő piacokon, a vállalat beérkező megrendeléseinek volumene 13,1 százalékkal, mintegy 6,4 milliárd euróra csökkent. Ez gyengíti a jelenlegi pénzügyi év kilátásait. A Bosch Rexroth hosszú távú növekedési stratégiát követ, például Németországban, Szlovéniában és Mexikóban új gyárakba és épületekbe, valamint korszerűbb gyártólétesítményekbe és kutatás-fejlesztésbe fektetett be. 2023 végén a Bosch Rexroth világszerte mintegy 33 800 főt foglalkoztatott. Az 5,5 százalékos éves növekedés elsősorban a HydraForce 2023-as akvizíciójának volt köszönhető.

„2023-ban globális csapatunknak sikerült megteremtenie az egyensúlyt a kezdetben magas kapacitáskihasználtság, majd a beérkező megrendelések csökkenő volumene között. Ez jól mutatja a Bosch Rexroth erejét: sikerült a vállalat üzleti tevékenységét egyenesben tartanunk. Ugyanakkor az ügyfelek elégedettsége ismét növekedett” – mondta Dr. Steffen Haack, a Bosch Rexroth vezérigazgatója. A vállalat ügyfelei számára innovációk, felvásárlások és partnerségek révén erősítette kínálatát a hidraulika és a gyártásautomatizálás területén, és következetesen fejlesztette globális gyártási hálózatát. Tovább folytatta az ügyfelek alkalmazásainak és a belső folyamatoknak a digitalizálását, és a Bosch Rexroth folyamatosan erősítette tevékenységét a fenntarthatóság területén, valamint integrálta a felvásárolt HydraForce vállalatot. „Még a kihívásokkal teli időkben is támaszkodhatunk erős vállalati kultúránkra, ami ügyfeleink és vállalatunk sikerét szolgálja” – mondta Haack.

Árbevétel: növekedés a felvásárlások révén

- Hirdetés -

Az árbevétel nominálisan 7,5 százalékkal (mintegy 530 millió euróval) 7,6 milliárd euróra nőtt. Az árfolyamhatások mintegy 190 millió eurós negatív befolyást jelentettek, így az árfolyamok hatásától megtisztítva az árbevétel 10,1 százalékkal nőtt. 2023 óta a HydraForce és az ELMO Motion Control is része a Bosch Rexroth üzleti tevékenységeinek, így hasonlóan a Kassow Robots 2022-es felvásárlásához, már hozzájárultak a magasabb árbevételhez.

Észak- és Dél-Amerika pozitív fejlődése (+24 százalék) elsősorban a HydraForce felvásárlásának köszönhető. Európában Németországon kívül 9,3 százalékkal nőtt az árbevétel, Németországban pedig 3,4 százalékkal. Az ázsiai, afrikai és ausztrál régióban az árbevétel 4,6 százalékkal csökkent. A térségben nagyon eltérő fejlemények történtek: a Bosch Rexroth számára az USA és Németország mellett legnagyobb piacnak számító Kínában bekövetkezett erőteljes visszaesést az ázsiai régió többi országa nem tudta ellensúlyozni. Indiában azonban – ahol a Bosch Rexroth 50 éve jelen van – az árbevétel mintegy 30 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben.

Beérkező megrendelések: 2023 második felétől kezdve csökkenés a gyenge gazdaság miatt

A beérkező megrendelések 2023-ban összesen mintegy 6,4 milliárd eurót értek el. Ez nagyjából 950 millió euróval, azaz 13,1 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, amikor a vállalat történetének második legmagasabb értékét érte el. A gyenge gazdaság és a világ legtöbb régiójában továbbra is fennálló bizonytalanság az új megrendelések jelentősen alacsonyabb volumenéhez vezetett, különösen 2023 közepétől fogva. A Bosch Rexroth várakozásai szerint a beérkező megrendelések volumene 2024 második felében ismét helyreáll.

Kilátások 2024-re: a versenyképesség javítása nehéz környezetben

„Arra számítunk, hogy az idei évet továbbra is a gyenge gazdaság, valamint a gazdasági és politikai környezet jelentős bizonytalansága fogja jellemezni” – mondta Holger von Hebel, a Bosch Rexroth pénzügyi igazgatója. Tekintettel ezekre a körülményekre, a megnövekedett anyag-, energia-, logisztikai és munkaerőköltségekre, valamint az új megrendelések jelentős csökkenésére, a költségnyomás továbbra is nagyon magas. Ezért a vállalat folyamatos intézkedéseket tesz a versenyképesség növelése érdekében; ilyen például a folyamatok nagyobb mértékű automatizálása vagy a globális gyártási hálózat folyamatos továbbfejlesztése és jobb kiegyensúlyozása. „Határozottan, de körültekintően járunk el. Így képesek vagyunk erősek maradni a jelenlegi, kihívásokkal teli környezetben, emellett innovációkkal és beruházásokkal készülünk a következő fellendülésre” – tette hozzá von Hebel.

Beruházások és innovációk képezik a növekedési stratégia alapját

Hosszú távú növekedési stratégiájának részeként a Bosch Rexroth 2023-ban mintegy 460 millió eurót fektetett a kutatás-fejlesztésbe. Ez 18,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az árbevétel több mint 6 százaléka érkezik erre a területre, ami ismét magasabb, mint az iparági átlag. Ezek a beruházások erősítik a vállalat vezető pozícióját a hidraulika területén és elősegítik a növekedést a gyártásautomatizálásban – a Bosch egyik stratégiai növekedési területén.

Az új gyárakba, épületekbe, gépekbe és eszközökbe történő beruházások 2023-ban összesen mintegy 390 millió eurót tettek ki. A mexikói Querétaróban, valamint a szlovéniai Brnikben újonnan megnyitott gyárakkal a Bosch Rexroth folytatta a globális gyártási hálózat megerősítését és kiegyensúlyozását, valamint a helyi ellátási láncok konszolidációját. A lohr-i székhelyen például nagyrészt befejeződött az öntöde korszerűsítése, és megnyílt egy új ügyfél- és innovációs központ.

2023. június 28-án Budapesten is megnyílt a CU.BE Ipari Innovációs Élményközpont. Itt azóta már 134 túravezetésre került sor, amelyeken összesen 1190 érdeklődő vett részt. Ezek az élménytúrák nem csupán mérnökök és szakemberek számára kínálnak betekintést, hanem egyetemisták és középiskolás csoportok, illetve startupok is közelebbről megismerhetik az ipar legújabb kihívásaira adott innovatív megoldásokat. A CU.BE-bal a Bosch Rexroth egy olyan platformot hoz létre, ahol a vállalkozások közvetlen kapcsolatba léphetnek a jövő ipari megoldásaival, elősegítve ezzel a tudásmegosztást és az Ipar 4.0 technológiák terjedését.

A Bosch Rexroth innovációi közé tartoznak a következők: különböző megoldások a hidrogén sűrítésére és kezelésére, a ctrlX OS operációs rendszer, amely nyitott a teljes automatizálási piac számára és amihez olyan neves partnereket nyertünk meg, mint a Dell Technologies, a congatec vagy a Nokia, az új eOC-képes (electronic Open Circuit, elektronikus nyílt szabályozókör) A10VO 60-as sorozatú, közepes nyomástartományú axiáldugattyús szivattyú, amivel a mobil munkagépeket még sokoldalúbban és rugalmasabban lehet használni, a myBODAS digitális kollaborációs platform a felhasználók és a BODAS szakértők hatékony együttműködéséhez a nem közúti célú járművek és munkagépek szoftvereinek gyorsabb fejlesztése érdekében, valamint átfogó automatizálási megoldások az akkumulátorgyártás teljes értékáramlása mentén, az elektróda- és cellagyártástól, az akkumulátormodulok és akkumulátorcsomagok összeszerelésén át, a sorvégi ellenőrzésig és az újrahasznosításig. Az akkumulátor-újrahasznosítási megoldása miatt a Bosch Rexroth-ot jelölték a Hermes-díjra, amit a Hannoveri Kiállításon ítélnek oda. Április 22. és 26. között a vállalat számos újdonságát mutatja be itt.

Forrás: Bosch Rexroth
Akvizíciók és partnerségek: a portfólió megerősítése és a további növekedés lehetőségei

Az észak-amerikai székhelyű, világszerte mintegy 2100 munkatárssal rendelkező HydraForce vállalat felvásárlása 2023 tavaszán fejeződött be. A HydraForce a mechanikus és elektromos becsavarozható szelepekre és vezérlőblokkokra specializálódott. Kínában pedig helyi partnerekkel kötött megállapodásokat a Bosch Rexroth vegyesvállalatok létrehozására a nem közúti célú, off-highway járművek és munkagépek elektrifikációja és az automatizálás területén. Speciális termékeket fognak fejleszteni, gyártani és forgalmazni a régió számára.

Munkatársak: a csapat jelentősen bővült, főként az Egyesült Államokban történt felvásárlásnak köszönhetően

2023 végén a Bosch Rexroth világszerte mintegy 33 800 főt foglalkoztatott. Ez 5,5 százalékkal, azaz nagyjából 1800 munkatárssal több, mint az előző évben. A HydraForce felvásárlásával az észak- és dél-amerikai régióban volt a legerősebb a növekedés (összesen +40 százalék, azaz mintegy 1300 munkatárs). Két év bővítés után a németországi munkatársak száma enyhén csökkent (2,8 százalékkal, azaz mintegy 400 fővel), ami részben a már 2022-re bejelentett részleges tevékenységáthelyezés eredménye. A Bosch Rexroth munkatársainak mintegy 42 százaléka Németországban dolgozik.

Bosch Rexroth

- Hirdetés -

NEW technology