Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Rolls-Royce felvásárolja a Siemens elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát

- Hirdetés -

Munkavállalói konzultációt követően a Rolls-Royce felvásárolta a Siemens korábban eAircraft részlegként ismert elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát. Ezzel a lépéssel a Rolls-Royce magyarországi leányvállalatot hozott létre, ahol a Siemenstől átvett több mint 100 mérnök dolgozik majd.

Az idén júniusban bejelentett üzlet megkötése egyben azt is jelenti, hogy ezek a tevékenységek szervesen illeszkednek a Rolls-Royce-nak a repülőgépipar villamosítását előtérbe helyező stratégiájához, valamint hozzájárulnak céljainak gyorsabb eléréséhez, azaz hogy meghatározó szerepet töltsön be a repülés „harmadik korszakában.”

„Örülünk, hogy az akvizíció lezárásához szükséges folyamatokat sikerült rövid idő alatt lebonyolítanunk. Üdvözöljük új kollégáinkat a Rolls-Royce-nál, és örömmel nézünk a közös munka elé, hogy új technológiákat és megoldásokat fejleszthessünk” – mondta el Rob Watson, a Rolls-Royce Electrical igazgatója. „A repülés „harmadik korszakának” küszöbén állunk, amely a csendesebb és tisztább légiközlekedés következő szintjét jelenti, és új kollégáink nélkülözhetetlen készségeikkel, szakértelmükkel és új technológiával járulnak hozzá portfoliónkhoz.”

- Hirdetés -

Paul Stein, a Rolls-Royce műszaki igazgatója hozzátette: „A most felvásárolt technológiai portfólió és készségek kiegészítik a jelenlegi elektromos fejlesztéseinket, amelyek magukban foglalják a mikrogrideket és a vonatokhoz fejlesztett hibrid-elektromos rendszereket, valamint repülőipari megoldásainkat.

A villamosítás csak egyike azon törekvéseinknek, amelyekkel a repülést fenntarthatóbbá tesszük. Továbbra is azon dolgozunk, hogy növeljük gázturbináink üzemanyag-hatékonyságát, magasabb szintre emeljük a repülőgép és a hajtómű közötti integrációt és előmozdítsuk a fenntartható üzemanyagok fejlesztését.”

A Siemens korábbi magyarországi és német üzletága mintegy 180 szakembert foglalkoztat, akik a teljesen elektromos és hibrid megoldások széles skáláját fejlesztik a repülőipar számára. Ők továbbra is a jelenlegi helyszíneken folytatják a munkát.

A nemzetközi Siemens csapatot a Rolls-Royce már jól ismeri, hiszen korábban együtt dolgoztak az E-Fan X demonstrációs programon, amely már jelentős lépéseket tett a repülés fokozott villamosítása felé.

2 A Rolls-Royce sikeres szárazföldi teszteket végzett egy hibrid hajtásrendszeren, amely számos kisebb platformon alkalmazható, ideértve az EVTOL járműveket (hibrid- elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes légi járművek), a kereskedelmi közforgalmú repülőgépeket és a hibrid helikoptereket.

Ezek a tesztek a világ egyik legátfogóbb hibridrepülőgép-hajtómű fejlesztési és integrációs programjának részét képezik, előkészítve az utat a 2021-es kísérleti tesztrepülésekhez. Az ACCEL kezdeményezés részeként pedig kifejlesztenek egy teljesen elektromos demonstrációs repülőgépet is, amellyel megkísérlik megdönteni a teljesen elektromos repülés sebességének világrekordját.

A megállapodás a Rolls-Royce villamosítással kapcsolatos bejelentéseinek sorozatában a legújabb fejlemény. A vállalat augusztus végén Skandinávia legnagyobb regionális légitársaságával, a Widerøe-vel indított közös kutatási programot a kibocsátásmentes repülés kapcsán. A program része a légitársaság azon törekvésének, hogy 2030-ra lecseréli és villamosítja régi regionális flottáját.

Ugyanazon hónap elején a vállalat Brandenburg szövetségi tartománnyal, a Cottbus-i Műszaki Egyetemmel és más ipari partnereivel közösen szándéknyilatkozatot írt alá egy szintetikus üzemanyagok előállítására szolgáló demonstrációs üzem felépítésére a németországi Lausitz régióban.

Rolls-Royce

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology