Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A talajból nyerhetik ki az oxigént a Holdon

- Hirdetés -

Az Európai Űrügynökség (ESA) szerződést kötött az angol Metalysis nevű céggel, amely így kilenc hónapot kap arra, hogy oxigén és fémek kiválasztását eredményező elektrokémiai eljárást dolgozzon ki, úgy, hogy azt a Hold felszínén is alkalmazni lehessen, adta hírül a The Engineer. A Glasgow-i Egyetemmel közösen fejlesztett elektro-deoxidációs módszer egy nemrég közzétett tanulmány szerint annyira hatékony, hogy – földi körülmények között – az oxigén 96 százalékát képes kivonni az úgynevezett JSC-2A-ból. Ez egy kísérleti anyag, ami összetételében nagyon hasonlít a Holdon talált regolitra.

A cikk emlékeztet: ha sikerülne a holdi talajból is kivonni az oxigént, azzal nemcsak a létfenntartó egységeket tudnák működtetni, hanem képesek lennének helyben előállítani az űrhajók kilövéséhez szükséges üzemanyagot. Az eljárás során holdbázisok építéséhez használható fémpor is keletkezne, ezzel lehetővé téve a folyamatos emberi jelenlétet a kísérő égitestünkön, amelyről később a mélyűrbe tartó expedíciókat lehetne indítani.

Az ESA nemcsak tudományos mérföldkövet, hanem komoly bevételt is remél a projekttől: úgy becsülik, hogy a földönkívüli nyersanyagok 2045-ig 73-170 billió eurónyi értéket termelhetnek. Mindez persze attól is függ, hogy sikerül-e folyamatos bányásztevékenységet kialakítani és folytatni a Holdon. „Ha a jövőben az űrbe akarunk utazni, és bázisokat kialakítani a Holdon, illetve a Marson, meg kell találnunk vagy teremtenünk azokat a dolgokat, amelyek az élet fenntartásához szükségesek, például az élelmet, a vizet és a belélegezhető levegőt”, magyarázta Sue Horne. Az Egyesült Királyság Űrügynökségének vezető űrkutatója szerint a Metalysis bevonása a programba komoly áttörést jelenthet, ami „egy lépéssel közelebb hozza” a jövő űrkutatási elképzeléseit.

Gábor János, NEW technology magazin

Érdemes elolvasni
NEW technology