Barion Pixel

Akkumulátoros tartályhajók lesznek a tengerek energiaszállítói

A Power X japán startup bemutatta egy nagy méretű elektromos vízi jármű tervét, ami 2025-re készül el. Az „X” hajó lesz az első az „akkumulátoros tartályhajók” sorában, és ha minden a menetrend szerint halad, akkor 2026-ban már helyszíni teszteket bonyolítanak vele – számol be a cég honlapja.

A 140 méter hosszú, karbonmentes tankhajó 96 konténernyi hajóakkumulátort fog szállítani, bennük LFP-cellákkal, amelyek összesen 241 MWh kapacitást biztosítanak. A rendszer skálázható, lehetővé téve további akkumulátorok telepítését és nagyobb elektromos szállítóhajók építését. A Power X példaként említi a Power Ark 1000 névre hallgató projektjét, amiben még nagyobb méretű elektromos tartályhajót építene, például speciális, egyedi küldetési követelményekhez.

A Power X szerint az akkumulátoros tartályhajó olyan hordozóként működik, ami a megújuló forrásokból származó energiafelesleget tárolja és utaztatja nagy felhasználási igényű területekre, sőt, képes begyűjteni a tengeri szélerőművek által termelt villamos energiát is, miközben a fedélzetének szinte teljes felületét napelemek borítják. A vállalat úgy véli, a tartályhajó a tenger alatti kábelek meghibásodása és javítása esetén is jól jöhet, vagy csökkentheti az ultranagy feszültségű csatlakozásokkal és alállomásokkal kapcsolatos költségeket.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Power X-nek meggyőződése ezenkívül, hogy a kikötők közelében lévő, akár használaton kívüli hőerőművek újrahasznosítása is új értelmet nyer, hiszen az akkumulátortankerek töltőpontjaivá válhatnának, lehetővé téve az energia szárazföldi hálózati kapcsolatokon keresztül történő továbbítását. Az akkumulátoros tartályhajók ezután a szárazföldi területek közötti rövid távú tengeri energiaátvitelt szolgálnák, kiegészítve a meglévő régióközi hálózati átviteli vonalakat.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology