Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az X jelöli a helyet – jön a JUNCTIONxBudapest

- Hirdetés -

Idén először, végre Budapestre érkezik a finn eredetű hacker verseny, a JUNCTION

A 48 órás hackathon hagyományait (hack + marathon ötvözetéből) 2015-ben indították, Helsinki-ből. A Junction az elmúlt három év alatt nemzetközi hírnévre tett szert, Európa legnagyobb hackathonján a 48 óra alatt több mint 1000 kihíváson dolgoztak a résztvevők, 5,000 lelkes fejlesztő, designer és vállalkozó bevonásával. A verseny célja, hogy két nap alatt, a csapatok helyi és multinacionális vállalatok valódi problémáira találjanak egyedi megoldásokat, melyeket az esemény végén szakértő zsűri előtt prezentálnak. A legjobb csapatok 1 millió forint összértékű nyereménnyel gazdagodhatnak, a nyertes pedig lehetőséget kap arra is, hogy a Csehországban megrendezésre kerülő ReactiveConf fejlesztő konferencián, valamint az idei JUNCTION fő eseményén Helsinkiben, bemutassa az elkészült verseny munkát.

2018-ban a Junction Budapestre érkezik!
Tavaly, a Tech Embassy társalapítója, Gedai Bence csapatával részt vett a finn versenyen, melyen elhatározta: a Junction-nek Budapesten a helye! “Lenyűgözőnek találtam a finnek nyitottságát, barátságos közeledésüket, szeretném ugyanezt a hangulatot megteremteni Magyarországon is!” – mondta Gedai, így október 19 és 21 között a nemrég nyílt Millenáris Startup Campus ad majd otthont a első JUNCTIONxBudapest hackathon-nak.

A JUNCTIONx formula – a fő esemény kistestvére –, a világ számos pontján már több alkalommal is sikeresen bebizonyította, hogy közel sem csak az eredeti másolata, és ez nem lesz másként Budapesten sem. A finn verzióhoz hűen, a szervezők itt is a lehető legjobb élményt szeretnék biztosítani, melyre mi sem jobb garancia, mint a számos közismert vállalkozás, akik partnerként a rendezvény mellé álltak. A budapesti hackathon feladatairól olyan sikeres és tapasztalt piaci szereplők gondoskodnak majd, mint az OTP Bank, a Nokia, valamint a Transferwise.

A megmérettetés során, a versenyzők az eddig megszerzett tapasztalataik felhasználásával oldanak meg különböző feladatokat, valamint kreálnak olyan innovatív megoldásokat, melyek akár a mindennapjainkat is egyszerűbbé tehetik.

A magyar rendezvényre a jelentkezők közül 200, a világ több országából érkező fiatal kerül majd be. Regisztrálni október elejéig lehet még ezen a linken, akik pedig kíváncsiak az eseménnyel kapcsolatos fejleményekre és a végeredményre, kövessék a TechEmbassy-t Facebook-on. Aki pedig szeretné látni hogyan is néz ki egy ilyen esemény,  a tavalyi JUNCTION eseményről készült sajtó fotókat innen érheti el.

A 48-órás maraton tehát október 19 és 21 között kerül megrendezésre, a helyszínt pedig a Millenáris Startup Campus biztosítja.

A Tech Embassy csapata már hónapok óta gőzerővel dolgozik azon, hogy minden zökkenőmentesen, a legjobb körülmények között valósuljon meg. A csapat fő célja, hogy a hazai IT közösségek fejlesztésében meghatározó szerepet töltsön be, melyre a JUNCTIONxBudapest szervezésén túl, további események lebonyolításával törekszik. A ChaosStack fejlesztő verseny megszervezése is az ő hatáskörük alá esik, de akik számára a versenyek világa nem vonzó, AlGo elnevezésű önképző szakkörük is érdekes lehet. Mindezeken túl folyamatosan újabb és újabb események szervezését tervezi a csoport, melyről többet weboldalukon találhatnak.

További információ tehát – az érdeklődőknek pedig a regisztráció lehetősége – az alábbi linken érhető el.

Beszámolónkat a novemberi lapszámunkban, illetve online felületünkön és Facebook-oldalunkon olvashatjátok a versenyt követően. 

Érdemes elolvasni
NEW technology