Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Biohacking sci-fi megoldások nélkül

- Hirdetés -

A biohacking mozgalmat sokaknak már most sem kell bemutatni. Vannak azonban, akik még nem ismerik ezt az összetett, ellentmondásos életszemléletet és a hozzá kapcsolódó aktivista tevékenységet.

A biohacking alatt azok a laikusok, akik már hallottak róla egyáltalán, általában implantátumokat, mikrochipeket, DNS-injekciókat és egyéb ijesztő, sci-fibe illő technológiákat értenek. Elon Musk például érdeklődik az emberi agy és az okostelefon összekapcsolása iránt, saját startupja, a Neuralink is ezzel foglalkozik. Az ötlet – akárhonnan nézzük is – hátborzongató. Sokat segíthet azonban olyan embereknek, akiknek valamilyen betegség vagy trauma folytán sérült a beszédközpontjuk vagy a mozgásért felelős idegpályáik.

Tény, hogy a Neuralinkhez hasonló vállalkozásokból egyre több van, és nem mindegyik áll meg az orvostudománynál – a biohacking mozgalom alapja az emberi élet, a fizikum és az egészség javítása. Ebbe a fogalomkörbe a legkülönfélébb eljárások és technikák tartoznak. Például az a mozgalom is, melynek tagjai konkrétan kiborgokká szeretnének válni, hogy örök életre tehessenek szert.

- Hirdetés -

A halál problémájának megoldása talán nem túl praktikus ötlet egy vállalkozás alapításához, de egy gyomorvírus azonnali eltávolítása vagy a gyermekek vízfogyasztásának szabályozása valóban hasznos lenne. A Gululu nevű cég például a technológia és játékok segítségével veszi rá a gyermekeket, hogy kövessék nyomon saját vízfogyasztási szokásaikat, és igyanak többet. A biohacking az emberi teljesítmény optimalizálása. A tudomány, a fejlett technológiák és a viselhető eszközök által összegyűjtött hatalmas mennyiségű adat felhasználásával a jobb egészség, a jólét és a helyes táplálkozás, a fokozott termelékenység és energiaszint, a jobb alvásminőség és az optimalizált testmozgás ígéretét teljesítik.

Vegyük példának az alkoholfogyasztás és az egészség közötti kapcsolatot. Sok egészséges ember rendszeresen fogyaszt alkoholt, legyen szó egy esti koktélról vagy egy pohár borról a vacsorához. De egy bizonyos életkor után még a mérsékelt alkoholfogyasztásnak is ára van.

A biohackerek azon dolgoznak, hogy kiküszöböljék ezt a kellemetlenséget. A biohacking útját taposó Vital Technologies által kifejlesztett CUUR program a korlátozott vagy közepes mértékű alkoholfogyasztás okozta negatív tüneteket célozza meg. A fogyasztónak egy aszpirin-alapú oldatot kell meginnia egy órával az utolsó ital előtt. A benne található aktív összetevők, beleértve az adaptogéneket és a nootropikumokat, az olyan tüneteket szüntetik meg, mint a fejfájás és a szájszárazság, amelyek jellemzően az alkoholfogyasztást követik.

„A nyilvánosság, természetéből adódóan, tévesen úgy véli, hogy a biohacking drága biochipeket, gyógyszereket és ritka növények felhasználását jelenti a jobb teljesítmény érdekében” – erősíti meg Amir Barzilay, a VitalTechnologies alapítója és vezérigazgatója.

A biohacking például kávé formájában is megjelenhet. Dave Asprey biohacker brandja, a „Bulletproof coffee” azaz a golyóálló kávé zsírégető hatású, és reggelenkénti fogyasztása hatékonyabban emeli az energiaszintet, mint a hagyományos kávé. Ezekből a példákból is látszik, hogy a biohacking igen sokféle módszert jelenthet, amelyek az emberi teherbírást képesek fokozni.

Ennek ellenére vannak olyan csoportok, akik ennél messzebbre mennek, és igyekeznek különböző drasztikus beavatkozásokkal javítani saját teljesítményüket.

Az emberiséget mindig is érdekelte, hogyan fejleszthetné önmagát, legyen szó az érzékekről (mint a látás, szaglás, hallás) vagy a fizikai állóképességről. Talán sosem volt még akkora igény erre, mint mai rohanó világunkban, amikor pszichésen és fizikailag is egyre túlterheltebbé válunk a környezeti hatások miatt.

Hegyi Heni, NEW technology magazin

A cikk a NEW technology magazin 2019. 6. számában jelent meg.

Előfizetné? www.newtechnology.hu/elofizetes

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology