A modern kéziszerszámok világa ma már nem csupán a nyers teljesítményről szól. Az innováció, a fenntarthatóság és a felhasználói élmény egyszerre határozza meg, merre haladnak a fejlesztések. A Bosch Magyarország Podcast legfrissebb epizódja azt mutatja be, hogyan indult minden egy hajnyíróban használt kézimotortól, és miként vált Miskolc a Bosch kéziszerszám-fejlesztésének és -gyártásának egyik nemzetközi központjává – számolt be a Bosch.
Kevesen gondolnák, de a Bosch kéziszerszámok története nem egy klasszikus fúrógéppel kezdődött. A kezdeteknél egy hajnyíróban is használt kézimotor állt, amelyet először belső, üzemi célokra alkalmaztak. Ez a technológia adta meg az alapját annak a fejlődési útnak, amelynek egyik első látványos mérföldköve az 1932-ben bemutatott Bosch Hammer volt. Az elektromos fúrógép a maga korában forradalmi újításnak számított, és jelentősen növelte az építőipari munkák hatékonyságát, még a nagy volumenű beruházások esetében is.
Az 1950-es évektől kezdve új korszak indult: egyre erősebb lett az igény arra, hogy a kéziszerszámok ne csak ipari környezetben, hanem otthoni, barkács felhasználásra is elérhetők legyenek. A Bosch erre válaszul indította el a hobbi felhasználóknak szánt termékfejlesztéseit, amellyel a kéziszerszámok fokozatosan a mindennapok részévé váltak.
Új felhasználói elvárások, új megoldások
A podcast egyik legfontosabb tanulsága, hogy az elmúlt években alapvetően átalakultak a felhasználói elvárások. Korábban az akkumulátoros eszközöknél elsősorban a teljesítmény volt a döntő szempont. Ma viszont egyre nagyobb hangsúlyt kap a könnyű kezelhetőség, a kompakt méret és az ergonomikus kialakítás.
A fejlesztések célja, hogy a gépek pontosan annyi erőt adjanak, amennyire az adott feladathoz szükség van, miközben a felhasználó terhelése a lehető legkisebb marad. A korai akkumulátoros megoldásoknál még többkilós akkumulátorokkal és korlátozott üzemidővel kellett számolni. Mára viszont a technológia lehetővé tette, hogy a súly csökkenjen, a teljesítmény pedig nőjön. A kompakt akkus csavarozók megjelenése ráadásul új célcsoportokat is bevonzott a kéziszerszámok világába.
Miskolc szerepe a gyors innovációban
A Bosch szakértői kiemelték: hatalmas előnyt jelent, hogy Miskolcon a gyártás és a fejlesztés egy helyszínen működik. Ez gyors reakcióidőt és hatékony visszacsatolást biztosít a mindennapokban. A gyártás során szerzett tapasztalatok azonnal eljutnak a fejlesztőkhöz, a szükséges módosítások pedig rövid időn belül megvalósíthatók.
A miskolci kéziszerszámgyártás a 2000-es évek elején indult, majd néhány éven belül egy új, modern csarnokban folytatódott. Azóta a telephely folyamatosan bővült: ma már több gyártócsarnokkal, valamint egy több országot kiszolgáló, korszerű logisztikai központtal is rendelkezik. A helyszínen működő csomagolási és konfigurációs kapacitás lehetővé teszi, hogy a termékek a különböző piacok egyedi igényeihez igazodva kerüljenek a vásárlókhoz.
Fenntarthatóság: nem csak a gyártásban, a termékekben is
A Bosch fejlesztéseiben egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság, különösen az újrahasznosított műanyagok használata. A cél az, hogy a környezettudatos szemlélet ne csak az infrastruktúrában jelenjen meg, hanem magukban a termékekben is. Már évek óta dolgoznak azon, hogy egyre több alkatrész és tárolódoboz készüljön újrahasznosított alapanyagból.
A szakértők hangsúlyozzák: az újrahasznosított műanyag nem járhat minőségi kompromisszummal. Ezeknek az anyagoknak ugyanazokon a szigorú terhelési és biztonsági teszteken kell megfelelniük, mint a hagyományos alapanyagoknak. A vizsgálatok során valós élethelyzeteket szimulálnak, például ejtéseket vagy szállítás közbeni terheléseket, hogy a termékek hosszú távon is megbízhatóak maradjanak.
Közel a következő technológiai ugrás
A jövő egyik legizgalmasabb iránya az asszisztált kéziszerszám-használat. A fejlesztések célja, hogy a gépek egyre összetettebb helyzetekben segítsék a felhasználót. Figyelmeztessenek a helytelen használatra, támogassák a túlterhelés elkerülését, és hosszabb távon akár az anyag felismerésével is hozzájáruljanak a pontosabb és biztonságosabb munkavégzéshez.
A mesterséges intelligencia már most is szerepet kap például a logisztikai folyamatokban, de a jövőben a felhasználói élményt közvetlenül támogató megoldásokban is megjelenhet.
Bosch Magyarország Podcast: technológiáról közérthetően
A Bosch Magyarország Podcast az innováció és a kutatás-fejlesztés legaktuálisabb témáival, szakértő vendégek segítségével közérthető válaszokat keres a jövő technológiájának legégetőbb kérdéseire. Aki szeretne többet megtudni arról, hogyan forradalmasította az elektromos kéziszerszámokat egy hajnyíróban használt kézimotor, a válaszokat meghallgathatja, sőt meg is nézheti a Bosch Magyarország YouTube, Spotify, Apple Podcasts és Simplecast podcast-csatornáin!
NEW technology (Forrás: Bosch)


