Barion Pixel

- Hirdetés -

Elérhető extra forrás, amiről a vállalkozások sokszor nem tudnak

A folyamatosan változó vevői igények, esetleges gyártási nehézségek, a beszállítói láncok akadozása, a permanensen módosuló jogszabályi előírások új megoldásokra kényszerítik a vállalkozásokat. Többek között az ezekből kifolyólag zajló fejlesztések számos kedvezményre jogosíthatják fel a szereplőket. A probléma abból adódik, hogy a pénzügyi szakember ismeri a lehetőségeket, viszont nem rendelkezik műszaki háttérrel, megfordítva pedig az adott műszaki területen tevékenykedők nem értesülnek a kedvezményekről. Ádám Ildikó, az EY (korábbi nevén Ernst & Young) senior managere és egyben a Semmelweis Egyetem PhD hallgatója beszélt magazinunknak a szereplők közötti párbeszéd felerősítésének szükségességéről a Smart Factory ConnAction rendezvényen.

„Az EY célja, hogy a lehető legmegfelelőbb kedvezményt találjuk meg a vállalkozások számára. A támogatások minden esetben segítsék a céget a fejlesztések útján, így a felmerülő nehézségeket meg tudja oldani, illetve az új követelményeknek képes lesz megfelelni. A Smart Factory ConnAction konferencián az innováció nagy hangsúlyt kapott, amihez kapcsolódik, hogy milyen extra források érhetőek el az állami támogatásokon kívül egy-egy fejlesztés esetében” – mondja Ádám Ildikó.

A kutatás-fejlesztés során két fő szempontnak kell megfelelni, azaz újszerű, valamint tudományos és műszaki bizonytalanság feloldására törekvő megoldások támogatására nyílik lehetőség. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának leírása szerint az minősülhet újszerűnek, ami nemcsak az országokra, hanem az adott iparágra vonatkozóan is vizsgálja, hogy alkalmaztak-e hasonló koncepciót.  Tudományos vagy műszaki bizonytalanságról akkor beszélhetünk, ha az arra vonatkozó tudás nyilvánosan nem érhető el.

„Ha e két szempontnak megfelel a vállalat, akkor beszélhetünk kutatás-fejlesztésről, amely kedvezményekre jogosíthatja fel. A legtöbb vállalkozásokat érintő adónem esetében megtalálható valamilyen fajta kedvezmény, attól függetlenül, hogy kkv vagy nagyvállalat, vagy valamelyik kedvezményes adóformához tartozik, ezért érdemes megvizsgálni, hogy a vállalkozás folytat-e olyan tevékenységet, amely kutatás-fejlesztésnek minősülhet” – foglalja össze Ádám Ildikó.

Némethi Botond, NEW technology magazin

- Hirdetés -

NEW technology