Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Felülmúlta az előzetes várakozásokat az ID. Buzz

- Hirdetés -

Az ID. Buzz, vagyis az első, eleve tisztán elektromos modellként született Bulli-sorozata határozta meg a 2022-es évet a Volkswagen Haszonjárművek számára. Nagy érdeklődésre számot tartó márciusi világpremierjét követően májusban előértékesítése is kezdetét vette, s még mielőtt első példányai ősszel a márkakereskedőkhöz érkeztek volna, máris 21 ezer példányt rendeltek meg az ügyfelek az ID. Buzz család tagjaiból. Ez jelentősen meghaladta a Volkswagen Haszonjárművek éves tervét, az év végére pedig már összesen 26 6001 megrendelést könyvelhettek el az ID. Buzz Pro2 és ID. Buzz Cargo3 modellekre. A tavalyi év során 10 800 ID. Buzz gördült ki a Volkswagen Haszonjárművek hannover-stöckeni főüzeméből, hatezret pedig már át is adtak az ügyfeleknek.

„2022-ben valóban igazi zsongás (buzz) vette körül ID. Buzz sorozatunkat – mégpedig világszerte” – idézte fel Lars Krause, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja. „Nagyon elégedettek lehetünk első tisztán elektromos, hannoveri Bulli-modellünk indulásával. Feladatunk most minden modellváltozat gyártásának mielőbbi felfuttatása, illetve a járművek kiszállítása ügyfeleinknek és rajongóinknak” – folytatta Krause. „Mindez már sikerült is az elmúlt hónapok során, szeptember óta jelentősen növelni tudtuk ügyfélkiszállításainkat.”

Összesen 7500 kiszállított elektromos modellel a Volkswagen Haszonjárművek több mint dupláját érte el a megelőző évi 3600 járműves teljesítményének világszerte. Az ID. Buzz, amellyel a vállalat megalapozta járműkínálata elektromossá alakítását, alapvetően hozzájárult ehhez. „Az ID. Buzz mérföldkő azon utunkon, amely mentén a következő évtized elejére megvalósíthatjuk a BEV-járművek 55 százalékos részarányáról szóló célkitűzésünket – amit GRIP 2030 stratégiánkban is rögzítettünk” – fejtette ki Lars Krause.

- Hirdetés -

A 2022-es évet termelése, és ezzel ügyfélkiszállításai tekintetében is összességében az ukrajnai háború hatásai és a beszállítói láncolatokat érintő ismételt bizonytalanságok határozták meg a Volkswagen Haszonjárművek számára. A márka globálisan összesen 328 600 járművet adott át ügyfeleinek 2022 folyamán, ami 8,6 százalékos csökkenést jelentett a megelőző évhez képest. A 407 400 darabos megrendelésállomány azonban messze meghaladta az ügyfélkiszállítások számát, egyaránt igazolva a vásárlók nagyfokú márkahűségét, illetve a Volkswagen aktuális modelljei iránti intenzív érdeklődést.

A Volkswagen Haszonjárművek Nyugat-Európában 235 300 (a megelőző évben: 248 700) járművet szállított ki ügyfeleinek. 98 400 leszállított járművel (+8,3 százalék) Németország továbbra is egyértelműen a Volkswagen Haszonjárművek legjelentősebb piaca. A megrendelésállomány 8,8 százalékkal 137 400 darabra bővült, ami jelentősen meghaladja a korábbi, 2015-ös rekordvolument.

Kelet-Európában a Volkswagen Haszonjárművek 22 100 (a megelőző évben 30 200) járművet szállított le itteni ügyfeleinek. A legfontosabb piac e régióban összesen 7900 jármű (a megelőző évben: 9100) értékesítésével továbbra is Lengyelország.

A Volkswagen Haszonjárművek Magyarországon

A Volkswagen Haszonjárművek hazánkban 1747 (a megelőző évben: 1755, -0,5%) járművet szállított ki ügyfeleinek, a nehéz iparági körülmények között is szinten tartva teljesítményét.

„Az idei évben is volt mire büszkének lennünk. A regisztrációs darabszámban tapasztalható stagnálás, a piac közel 30%-os visszaesése mellett, jelentős piaci részesedés növekedést jelent” – mondta Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek magyarországi márkaigazgatója. „Büszkék vagyunk emellett arra is, hogy azon kevés európai piac közé tartozunk, ahol már tavaly évvégén megkezdődhetett az új Amarok értékesítése. Nagyon sokat várunk ettől, és a rendkívül népszerű ID. BUZZ és ID. Buzz Cargo modellektől is a 2023-as évben.”

A legjobb teljesítményt 2022-ben a magyar piacon a Volkswagen Haszonjárművek modelljei közül a Multivan érte el, amely a T7 bevezetésének köszönhetően felrázta a piacot, és 50%-os növekedést hozott a regisztrációkban. Jó forgalmat bonyolított még a Crafter is, amelyből 524 (+32,3%) darabot adtak át hazánkban a tavalyi évben.

Forrás: Volkswagen
Kiszállítások modellsorozat szerint

2022-ben 10 800 ID. Buzz hagyta el a gyárat. E modell november közepén érkezett meg első piacaira és hatezer darabot már át is adtak az ügyfeleknek.

Összesen 142 600 tagja kiszállításával továbbra is a T-sorozat a Volkswagen legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Ismét növekedtek a California 6.1 kiszállításai, a 21 600 átadott jármű 12,1 százalékkal haladta meg a megelőző évi volument.

2022 nyarán ünnepelte világpremierjét, egyes piacokon pedig már meg is rendelhető és kapható az új Amarok4. 2022-ben összesen 39 800 Amarok modellt adtak át az ügyfeleknek.

A Caddy kiszállításai 5,2 százalékkal 80 700 darabra csökkentek.

A Crafter 59 400 darabos volument produkált 2022 során, a megelőző évi 62 300 darabhoz képest.

1) Minden megrendelési, gyártási és kiszállítási adat százas értékre kerekített érték.

2) ID. Buzz Pro – Elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 21,7 – 20,6; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0. Ehhez a járműhöz csak a WLTP szerinti üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek állnak rendelkezésre, az NEDC szerintiek nem.

3) ID. Buzz Cargo– Elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 22,2-20,3; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0. Ehhez a járműhöz csak a WLTP szerinti üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek állnak rendelkezésre, az NEDC szerintiek nem.

4) Amarok – CO2 fogyasztás: 243 g/km -340 g/km, üzemanyag fogyasztás: 9,3 l/ 100 km-13  l/ 100 km

Volkswagen

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology