Barion Pixel

Folytatódó leépítések – Ezek a nagyvállalatok válnak meg a legtöbb dolgozótól

Az elbocsátások és más jellegű létszámcsökkentések 2025-ben is folytatódnak, miután az elmúlt két évben jelentős leépítési hullám söpört végig a technológiai, média-, pénzügyi, gyártási, kiskereskedelmi és energetikai szektoron. A leépítések okai változatosak, de a költségcsökkentési intézkedések hátterében egyre inkább a technológiai változások állnak. A Világgazdasági Fórum (WEF) egyik friss riportja szerint a vállalatok 41 százaléka arra számít, hogy a következő öt évben az AI térnyerése miatt csökkentenie kell a munkaerő létszámát.

Az olyan vállalatok, mint a CNN, a Dropbox és az IBM, korábban már jelentettek be mesterséges intelligenciával összefüggő leépítéseket. Eközben a big data, fintech és AI területeken várhatóan megduplázódik a munkahelyek száma 2030-ra – mutat rá a Business Insider. A lap információi szerint az alábbi nagy technológiai és ipari cégek vágják vissza mostanában a dolgozói létszámot.

Stripe és Ally

- Hirdetés -

A két, digitális pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat 300, illetve 500 fővel csökkenti a 10 és 11 ezer fős létszámát. A döntés főleg a termékfejlesztési, illetve a mérnöki és operatív területeken dolgozókat érinti. Mindkét cég átszervezésre hivatkozik.

BP

Az olajipari óriás 4700 alkalmazottat és 3000 szerződéses munkatársat küld el, ami a teljes munkaerő öt százalékának megszűnését jelenti. A cég szerint a lépés a tavaly indult átalakulási programjuk része, ami a költségek csökkentésére és a versenyképesség növelésére irányul.

Meta

Mark Zuckerberg vezérigazgató belső üzenetben közölte, hogy szigorítják a teljesítményértékelési rendszert, és az alulteljesítő dolgozóktól válnak meg. Az érintetteket február 10-én értesítik. Egyelőre nem tudni biztosan, hányan lesznek, de a többek között a Facebookot és az Instagramot üzemeltető cég nem szégyellős: 2022 óta már több mint 21.000 alkalmazottat küldött el.

Microsoft

A Microsoft szintén újabb elbocsátásokat tervez, de pontos számot ők sem közöltek. Szóvivőjük szerint a teljesítményorientált kultúrára helyezik a hangsúlyt, és az alulteljesítőket rúgják ki.

Adidas

A sportszergyártó a németországi Herzogenaurach központjában tervezi csökkenteni alkalmazottainak számát, akár 500 fővel, ami közel kilencszázalékos csökkentést jelent. A döntést azzal indokolják, hogy a működésük túlságosan összetetté vált, ezért egyszerűsítenék a folyamatokat.

Salesforce

A felhőalapú ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvereket gyártó vállalat több mint ezer dolgozót bocsát el a közel 73.000 fős állományából. Bár a cég pénzügyi helyzete stabil, az AI-alapú termékek fejlesztésére koncentrálnak, és ezen a területen folytatnak toborzást.

A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a vállalatok egyre inkább az AI és az automatizáció irányába mozdulnak el, ami átalakítja a munkaerőpiac szerkezetét. Miközben sokan elveszítik állásukat, a technológiai fejlődés új munkalehetőségeket is teremt – bár nem feltétlenül ugyanazoknak, akik most az elbocsátások áldozatai lesznek.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology