Barion Pixel

Globális kulcsszereplővé válik a geotermikus energia, az ára az ötödére zuhanhat

Az energiaipar új korszakát hozhatja el a geotermikus technológiák fejlődése – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentéséből. A szervezet szerint az áttörő fúrási technológiák 2035-re akár 80 százalékkal is csökkenthetik a geotermikus energia előállítási költségeit, megnyitva a fenntartható energiaforrás kihasználásának lehetőségeit a világ számos régiója számára.

„A geotermikus energia jövője” című jelentés szerint a geotermikus energia, amelyet több mint egy évszázada alkalmaznak, eddig főként a vulkanikus vagy tektonikus törésvonalak közelében volt elérhető, de az új technológiák lehetővé teszik, hogy más régiók is hozzáférjenek ehhez az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforráshoz.

Az IEA elemzése alapján a geotermikus szektor növekedése akár egybillió dolláros beruházást is magához vonhat a következő évtizedben, miközben az előállítási költségek megawattonként akár 50 dollárra is csökkenhetnek, amivel felveszi a versenyt a legkorszerűbb atomerőművi, fosszilis eredetű, de akár még olyan megújulók is, mint a nap- és szélenergia. Hosszabb távon pedig, ahogy a költségek tovább mérséklődnek, a geotermikus energia a 2050-ig tartó globális villamosenergia-igény növekedésének 15 százalékát is fedezheti.

- Hirdetés -

Az olaj- és gázipar tapasztalatait lehetne hasznosítani

Az IEA külön hangsúlyozza, hogy a geotermikus energia fejlődése szorosan építhet az olaj- és gázipar meglévő szakértelmére és technológiai eszköztárára. Az ágazat jelenlegi fúrási technológiái és berendezései segíthetnek a Föld mélyebb rétegeinek elérésében.

„Az új technológiák megnyitják a világot a geotermikus energia felé, ami jelentős részt vállalhat a növekvő globális villamosenergia-igény biztonságos és tiszta kielégítésében” – nyilatkozta Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója. „Ez egyúttal óriási lehetőség az olaj- és gázipar számára, hogy a tapasztalatait új területen kamatoztassa. Elemzéseink szerint a geotermikus szektor növekedése 2035-re egybillió dolláros befektetést generálhat.”

A szükséges beruházások akár 80 százaléka olyan kapacitásokat és készségeket igényel, amelyek az olaj- és gáziparból közvetlenül átültethetők – állítja a riport. Az ügynökség szerint a következő generációs geotermikus technológiák dinamikus fejlődése akár hatszorosára is növelheti az ágazatban foglalkoztatottak számát, ami már 2030-ra elérheti az egymillió főt.

A jelentés arra is kitér, hogy a geotermikus energia kulcsszerepet játszhat a technológiai szektor növekvő energiaigényének kielégítésében, különösen az AI-vezérelt adatközpontok kapcsán. Az új generációs geotermikus megoldások stabil és gyakorlatilag végtelen energiaforrást kínálnak, és ez már most felkeltette a technológiai vállalatok érdeklődését. Többen közülük hosszú távú energiaellátási megállapodásokat kötöttek a frissen induló geotermikus projektek kivitelezőivel.

A geotermikus energia nem csupán a tiszta energiatermelés bővítésének ígéretét hordozza, hanem az energiaipar átalakulásának egyik kulcsszereplőjévé is válhat a következő évtizedekben – mutat rá az IEA.

Gábor János, NEW technology

⇓ HALLGASD TE IS A NEWtechtalk PODCASTOT!!! ⇓

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology