Egy városi szintű áramkimaradás ideiglenesen leállította a Waymo robotaxi szolgáltatását, miközben a jelzőlámpák működése és a tömegközlekedés is akadozott. Az Alphabet leányvállalata csak másnapra tudta elhárítani a hétvégi csúcsban történt üzemzavart.
A robotaxi-szolgáltató kénytelen volt ideiglenesen felfüggeszteni a fuvarozást San Francisco utcáin, miután kiterjedt áramszünet miatt számos járműve az utcákon és kereszteződésekben ragadt. A közösségi médiában megjelent képek és videók olyan helyzeteket rögzítettek, amelyekben az emberi sofőrök a robotaxik mögött rekedtek, vagy nagy nehezen próbálták kikerülni az út közepén álló járműveket.
A vállalat a karácsony előtti szombaton jelentette be a leállást, majd vasárnap késő délután erősítette meg, hogy újraindította a szolgáltatást.
A Waymo szóvivője a TechCrunchnak azt mondta, hogy az önvezető autóik üzemzavaráért a városszintű – feltehetőleg a helyi energiaszolgáltatónál keletkezett tűz miatt bekövetkezett – áramszünet felelős. „A kiterjedt esemény egész San Franciscóban közlekedési dugókat okozott: nem működtek a jelzőlámpák, és fennakadások voltak a tömegközlekedésben.”
A vállalat tehát hárította a felelősséget, viszont hozzáfűzte: feltett céljuk, hogy a jövőben még a közműinfrastruktúra ekkora meghibásodása esetén is képesek legyenek alkalmazkodni a forgalomhoz. Bizarr módon itt is ez történt, hiszen a cég önvezető rendszerei úgy működnek, hogy a lekapcsolt közlekedési lámpákat – teljesen szándékosan – négyirányú stoptáblaként értelmezik.
A leállás tehát a fényjelzések elmaradása miatt, automatikus elővigyázatosságból következett be, viszont a kocsik szokatlanul hosszú ideig maradtak egyhelyben, vészvillogóval jelezve az üzemzavart.
A Waymo szóvivője hangsúlyozta: arra összpontosítanak, hogy gyorsan beépítsék a rendszereikbe „az esemény során levont tanulságokat”. A vállalat szolgáltatása egyébként mára nagyon jelentős volumenben működik. Egy, a hónap elején kiszivárgott, a Tiger Global Managementtől származó levél szerint a vállalat jelenleg heti 450 ezer robotaxi-utat bonyolít le. Ez közel kétszerese annak a számnak, amelyet tavasszal hoztak nyilvánosságra, vagyis 2025-ben nagyon jelentős növekedést értek el.
Gábor János, NEW technology


