Barion Pixel

- Hirdetés -

Katonai alkalmazásba telepített autonómiát és AI érzékelőrendszert az AUKUS

Az AUKUS vállalat Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok védelmi és biztonsági partnereként demonstrálta az autonómiával és mesterséges intelligenciával ellátott érzékelőrendszerek első valós idejű katonai alkalmazását – számol be a The Engineer.

A teszt során AI által vezérelt, emberi személyzet nélküli légi járműveket vetettek be, amelyek lehetővé tették, hogy egy operátor a földön található célpontokat felderítse, hatástalanítsa és megsemmisítse. A sikeres próba során, amelyen az AUKUS partnerek, valamint a brit Védelmi Tudományos és Technológiai Laboratórium szakértői is részt vettek, megállapították, hogy az AI és az autonóm rendszerek segítségével jelentősen csökkent a célpontok azonosításához szükséges idő, és annak kockázata is, hogy a támadás civil áldozatokat követeljen.

A teszt részeként mindhárom nemzet több drónja is együttműködött ugyanabban a légtérben, közös cél érdekében, miközben az AUKUS AI-csapata támogatta őket. Utóbbi újra betanította és telepítette az AI-t a drónokra, hogy azok a lehető legjobb eredményeket érjék el. A próba az éves, amerikai szervezésű Project Convergence multinacionális kísérleti hadgyakorlat részeként zajlott, és bemutatta, hogy az AUKUS partnerek milyen fejlesztéseket értek el. Egy biztos: a technológia gyors ütemben fejlődik, és amint teljessé válik, be fogják építeni a védelmi platformokba.

- Hirdetés -

Az AUKUS révén új képességeket tesztelnek különböző elhárító feladatokra, beleértve a páncélozott járművek védelmét elektronikai hadviselés, illetve a lézeres és GPS-támadások ellen.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni

- Hirdetés -

- Hirdetés -

NEW technology